Díjat kapott Kolovratnik
BUDAPEST — Hétfőn tartották a Játékszín évadzáró társulati ülését, amelyen Bank Tamás igazgató évadértékelése után átadták a teátrum idei díjait. A szezonban egy bemutatót – Szakonyi Károly Adáshiba című drámáját vitték színre Bagó Bertalan rendezésében – tartottak és 286 előadást láthattak a nézők. Az évad színésznője és színésze címet a közönségszavazatok alapján Lévay Viktória és Fehér Tibor nyerte el, míg a kiemelkedő teljesítményért járó a Kránitz Lajos-díjat idén Kolovratnik Krisztián színművész, a Kishonti Ildikó-díjat Osváth István, a hangosítótár vezetője vette át.
A színház 2012-es alapítású Kránitz Lajos-díja a 2005-ben elhunyt Jászai Mari-díjas színész mértékadó művészi munkájának, pályafutásának állít emléket. Az elismerést, amelyet minden évadban kiemelkedő teljesítményéért vehet át egy-egy művész, idén Kolovratnik Krisztián nyerte el. A színművész kilenc évig szüneteltette a színházi pályafutását, csak filmes szerepeket vállalt. A Játékszínben tért vissza a színpadra 2019ben, a Czukor Balázs rendezte Teljesen idegenekben. 2020-ban a Nagyvárosi fények Milliomosának szerepében bizonyított, a következő évben pedig ismét premiert játszott: Szente Vajk A dominógyilkosság című krimijében a miniszterhelyettest alakította.