92 évesen is rajzol Pom Pom atyja
►A Ludas Matyi legendás karikaturistája 1969 óta él boldogságban feleségével
BUDAPEST — Legendaként tekintenek rá. Ám a sokszor használt, talán elkoptatott jelző nagyon is illik Sajdik Ferencre. Azok, akik egykoron rendszeresen vásárolták és imádták a Ludas Matyi című vicclapot, akik látták A nagy ho-hohorgászt vagy a Pom Pom meséit, azok pontosan tudják, mit adott az utókornak ez a különleges képességű művész. A Kossuth-díjas grafikus és karikaturista ezeken felül nagyjából 300 könyvhöz készített illusztrációt. Még mindig alkot, immár 92 esztendősen is.
Két emelet boldogság. De ezúttal nem az egykori magyar filmvígjátékról van szó. Ez a két emelet a rendszeres mozgást jelenti két szépkorú ember számára. Sajdik Ferenc, no meg a nála két évvel fiatalabb felesége nagyon is aktív életet él. Az ember csak hallgatja a meseszerű élettörténetét ennek a zseniális rajzolóművésznek, s arra gondol: film, romantikus, gyönyörű képsorokkal teli film készülhetne belőle. Ezer meg ezer szín kerülhetne a vászonra – csakúgy, mint a papírlapokra, amelyeken alkot a népszerű karikaturista.
– Közel húsz éve élünk Sasadon, egy kellemes társasházban – mondta Sajdik Ferenc. – Szeretjük ezt a környéket, már csak azért is, mert így közel lehetünk az utódokhoz. Két lányunk, öt unokánk és három dédunokánk gyakran megfordul nálunk. Büszkén mondhatom, hogy még a Covid-járvány kirobbanása előtt rendszeresek voltak a nagy vasárnapi ebédek a konyhaasztalunknál, amelyet olykor tizenketten ültünk körbe. Csodálatos pillanatok voltak ezek, ám a betegség veszélye miatt azért ma már kicsit óvatosabbak vagyunk. Sok erőt és szeretetet kapunk a gyerekektől, s ha őket nem látjuk valamiért, akkor itt vagyunk egymásnak mi a feleségemmel. Marikát 1969-ben vettem el, de az esküvő előtt is összetartoztunk, diákszerelem volt a miénk. Lehet, hogy hihetetlen manapság ilyesmit mondani, de mi szeretünk együtt lenni, jól érezzük magunkat a másikkal. Marika gépíróként dolgozott, s próbált mindig olyan nyugodt hátteret biztosítani nekem, hogy alkothassak.
A vidámság, mint a hosszú élet titka. Ha azt kérdeznék Sajdik Ferenctől, minek köszönheti, hogy túl a kilencvenen is egészséges és dolgozik, talán ezt válaszolná. Volt kitől örökölnie a jó kedvet, az optimizmust. Édesanyja balerina volt, édesapja, akinek a nevét Dunakeszin utca viseli, egykoron híres zsoké volt. Az ifjú Sajdik Ferenc élt Németországban, Görögországban, és rajziskolásként már itthon egy Pintér Jenő-karikatúrasorozat hatására döntötte el, ő is ezt szeretné csinálni.
– Gyerekkorom óta humoros rajzokat készítettem, később dolgoztam egy nyomdában, majd a Rádió és Televízió Újságnál, ám az igazi helyemet a Ludas Matyinál találtam meg, ahol harminc évig dolgoztam, remek kollektívában. Amikor a rendszerváltás után a lap megszűnt, egyre többet foglalkoztam a rajzfilmkészítéssel. Szerettem együtt dolgozni Csukás István meseíróval. Az ars poeticám az volt mindig is, hogy nem a valóság, hanem a képzelet után alkotok. Ösztönösen, hiszen a rajzolást a ceruzára kell hagyni. Vácott állandó kiállításom van, de én nem csak a múltból élek. A mai napig alkotok, szinte mindennap rajzolok itthon. S ha azt kérdezné valaki, mi okoz igazán örömet nekem, azt mondanám: egy új ceruza meghosszabbítja az életemet, és értelmet ad a holnapnak – tette hozzá.
A 92 esztendős grafikus a rajzolás mellett a sportot kedveli leginkább. Lelkes MTK-szurkoló, s ha csak teheti, a televízióban megnézi az immár másodosztályú kék-fehérek meccseit. Élete során megszámlálhatatlan emlékezetes sporteseményen volt: atlétikai viadalon a Népstadionban, és látta ugyanott az Aranycsapatot, még Puskásékat egy skótok elleni 4-2-es győzelem során. A csodálatos, Kossuth-díjjal kitüntetett művész élete filmje remélhetőleg még pereg és pereg tovább.