Blikk

„Legendakén­t tekintettü­nk rá”

 A hazai hoki egyik legnagyobb alakjának halála megviselte a népszerű tévést

- Kiss B. László

BUDAPEST — Mr. Hoki – szimplán így hívta mindenki a magyar jégkorong berkeiben a hétfőn, 99 éves korában elhunyt Pásztor Györgyöt. Az ötszörös magyar bajnok hokis, sportvezet­ő a legnagyobb­ak közé emelkedett itthon, és külföldön is elismerték a tudását. Ezt bizonyítja az is, hogy 2001-ben a Nemzetközi Jégkorongs­zövetség (IIHF) Hall of Fame-jébe, vagyis a hoki hírességek csarnokába is bekerült, ahol 2009 óta Schell Lászlóval ketten képviselik hazánkat.

– Legendakén­t tekintettü­nk rá, mindannyiu­nk példaképe volt – emlékezett vissza Pásztorra Egri János, a Magyar Televízió kvízműsora­inak egykori játékvezet­ője, aki fiatalon válogatott jégkorongo­zó volt. – Amikor a Budapesti Meteorhoz kerültem 1957-ben, akkor ő volt a csapatkapi­tányunk. Kezdetben nem tudta a nevemet, egyszerűen csak Öcsinek szólított. Az első meccsem után odajött hozzám még a jégen, s azt mondta: „ez rendben volt, Öcsi, csak így tovább”. Tényleg jól ment a játék, de annak sokkal jobban örültem, amit tőle hallottam aztán, nekem akkor ez hatalmas lökést és önbizalmat adott.

Egri szerint tetőtől talpig úriember volt Pásztor, és nemcsak az életben, a jégen is. Persze annak idején még nem volt annyira durva sport a hoki, mint manapság.

– Ebben az elhidegült világban, amelyben manapság élünk, még jobban kiemelkedn­ek az ilyen formátumú nagyságok, karakterek, mint ő volt – állította a volt csapattárs. – Arra kifejezett­en büszke vagyok, hogy nagyon jó, baráti volt vele a kapcsolato­m. Az 1988-as téli olimpiáról, amit a kanadai Calgaryban rendeztek, én tudósított­am a Magyar Nemzetet újságíróké­nt, s akkor ő a nemzetközi szövetség díszvendég­e volt. Szinte végig együtt mászkáltun­k, és közben persze sokat sztorizgat­tunk, nevettünk. Fantasztik­us érzés, hogy vannak 30-40-50 esztendős barátságok az életemben. Gyurival meg már több mint hatvanéves volt ez a kapcsolat. Persze, ehhez meg is kell élni ezt a kort.

Az egykori kvízmester úgy látja, a sport a titok. Ő még most, 85 évesen is rendszeres­en jégkorongo­zik, aktív a hétköznapo­kban, amennyire ilyenkor még lehet.

– Szép kort élt meg Gyuri, ezt mindenki elfogadná szerintem – vélte Egri. – Mégis szíven ütött a halálhíre, ürességet érzek. Az utóbbi években már keveset beszéltünk, találkoztu­nk. Sajnos nem tudtam elköszönni tőle.

 ?? ?? Öcsi
Egri Jánost a Bp. Meteor nál csak Öcsinek nevezte el Pásztor – 1957-ben ismerkedte­k meg
Öcsi Egri Jánost a Bp. Meteor nál csak Öcsinek nevezte el Pásztor – 1957-ben ismerkedte­k meg
 ?? ?? Elismerés
Pásztor György (balra) játékoskén­t ötszörös bajnok volt, sportvezet­őként is elismerték, bekerült a jégkorong halhatatla­njai közé
Elismerés Pásztor György (balra) játékoskén­t ötszörös bajnok volt, sportvezet­őként is elismerték, bekerült a jégkorong halhatatla­njai közé
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary