Blikk

Őtt Halála el ette feljelent felesége a

► Eljárás is indult a volt főpolgárme­sterjelölt ellen, aminek a halála vetett véget

-

Berki özvegye, Renáta, azaz Mazsi a szomszédok szerint

sokat veszekedet­t a férjével

BUDAPEST — Újabb megdöbbent­ő részletek derültek ki Berki Krisztián utolsó napjairól, és beigazolód­ni látszik a gyászoló édesanya aggálya: Berki szomszédai szerint Mazsi a halála előtt két nappal megfenyege­tte Berkit, hogy börtönbe juttatja. Berki Krisztián édesanyja, Júlia és özvegye, Mazsi között az utóbbi időben elmérgesed­ett a viszony. A szombaton megjelent Bl i k k ha sábja i n a gyászoló édesanya menyét okolta fia haláláért, aki a május 5. és 6. közötti éjjel hunyt el.

– Pokollá tette a fiam életét az utolsó két évben – sóhajtott Berki édesanyja, aki erősen kritizálta Mazsi viselkedés­ét, szerinte ugyanis a Dancing with the Stars versenyzőj­ének gyásza nem őszinte. – Az állandó harc kettejük között, amit az a nő generált, mindenkit tönkretenn­e, mindenkit megviselne lelkileg.

Cikkünk után kereste meg a szerkesztő­ségünket Berki egyik szomszédja is, aki megdöbbent­ő részletekr­ől számolt be. A neve elhallgatá­sát kérő szomszéd szerint Krisztián házassága a tragédia előtt erősen megromlott, Mazsit csak ritkán látták és hallották, olyankor viszont tőle zengett a társasház.

– Az alapján, amit Krisztiánb­ól láttunk, mindig kedves, előzékeny és ny ugodt volt. Amikor a felesége megjelent, akkor viszont dulakodás, üvöltözés és borzalmas ajtócsapko­dás hallatszot­t ki a házból. Mazsi ilyenkor üvöltözve pénzt követelt Berkitől.

Utoljára Berki halála előtt két nappal járt a házban, akkor kihallatsz­ott, hogy börtönnel fenyegeti. Ezt a ház több lakója is tanúsíthat­ja.

Ezután nem sokkal Mazsi rendőröket is hívott a lakáshoz, de végül nélküle távoztak. Mazsi állítja, ő a végsőkig Berki mellett volt. Az utolsó hetekben biztosan nem. Borzalmasa­n viselkedet­t mások szeme láttára, ez véleményem szerint minden embert és minden férfit megviselne – állította a szomszéd, aki videót és képet is küldött arról, amikor a rendőrök megjelente­k Berkiék lakásánál.

A helyszínen érdeklődve egy másik lakó kísértetie­sen hasonló módon adta elő az utolsó napok krónikáját.

– Mazsi egyszer sem moderálta magát, magából kikelve, mocskos dolgokat üvöltözve fenyegette Berkit. Nem zavarta, hogy az egész ház zeng.

A halála előtti este Berki az erkélyen panaszkodo­tt valakinek, hogy Mazsi ráhívta a rendőröket. Sírt.

Szerintem nagyon megviselte, ahogy a felesége bánt vele – árulta el egy házban lakó.

É rdek lődésü n k re a Budapesti Rendőr-főkapitány­ság kommunikác­iós osztálya

A rendőrök elbeszélge­ttek Berki Mazsival, majd távoztak, ám a feljelenté­s

után eljárás indult megerősíte­tte, hogy néhány nappal a tragédia előtt valóban riasztottá­k őket a helyszínre.

– A IX. Kerületi Rendőrkapi­tányság járőrei 2022. május 3-án 15 óra 10 perckor intézkedte­k, mert egy nő bejelentés­e szerint a férje megragadta a karját és megrángatt­a. A férfi elmondása szerint ő nem nyúlt a feleségéhe­z. A nő orvosi ellátást nem igényelt, könnyű testi sértés miatt azonban magánindít­vánnyal élt, a kapitánysá­g a keletkezet­t iratokat az illetékes ügyészségr­e küldte meg – erősítetté­k meg hivatalosa­n az értesülése­inket, informá

Berki Krisztián május 6-ra virradó éj

szaka hunyt el cióink szerint azonban az eljárás Berki halála után okafogyott­á vált.

Kerestük Mazsit, ám ő elhárított­a érdeklődés­ünket.

– Nem szeretnék semmit sem mondani – fogalmazot­t az özvegy, majd sietve elköszönt és bontotta a vonalat.

 ?? ?? Megjelente­k
Megjelente­k
 ?? ?? Özvegy
Özvegy
 ?? ?? Tragédia
Tragédia

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary