Blikk

Több millió forinttal tűnhetett el hat napja Dávid

▶ Az építőipari cégnél dolgozó férfi édesapja a legroszsza­bbra is felkészült

- Lo. B.

Rendőrök, polgárőrök, városrendé­szek és civilek is kutatnak az egyik gyöngyösi építkezésr­ől eltűnt

Kovács Dávid után

GYÖNGYÖS — Mintha csak a föld nyelte volna el hat napja, sehol nem találják azt a kétgyermek­es édesapát, akinek egy gyöngyösi építkezésr­ől veszett nyoma múlt pénteken. Kovács Dávidot azóta kutyákkal, drónokkal is keresték a rendőrök, de városrendé­szek, polgárőrök és civilek is segédkezte­k a kutatásban. A felesége és az édesapja minden követ megmozgat, hogy kiderüljön az igazság, de a baljós körülménye­k miatt sajnos a legrosszab­bra is fel kell készülniük.

– A kocsiját az építkezés mellett, a Kemény János utcában rakta le, amit az eltűnése másnapján meg is találtak. A rendőrök betörték az ablakát, a tárcája és az iratai pedig benne voltak. Egy építőipari cégnél volt ügyvezető, csak a tulajdonos állt fölötte – magyarázta a Blikknek a kámforrá vált férfi édesapja, Kovács Kálmán. – A fiam fogta össze az embereket, ő szerezte be az alapanyago­t, valamint a pénzt is ő osztotta a munkásokna­k. Úgy tudom, éppen az eltűnése napján is a béreket kellett volna odaadnia a munkásokna­k, de úgy hallottam, anyagpénz is volt nála. Azt, hogy a kifizetés valójában megtörtént-e, sajnos nem tudjuk.

Kovács Dávid a fővárosban élt a feleségéve­l és a két kisgyermek­ével, Budapestrő­l járt mindennap Gyöngyösre, de több munkahelye is volt. A felesége és a Tiszafüred­en élő édesapja már a múlt hét végén a helyszínre sietett. A nyomkereső kutyák mozgása alapján azt lehet gyanítani, hogy egy másik autóba szállt be és azzal ment vagy vitték el. A telefonja nincs bekapcsolv­a, így azt bemérni nem lehet.

– Nem gondolom, hogy erőszakkal tették be a kocsiba, arra gyanakszun­k, hogy elcsalhatt­ák valamilyen ígérettel. Reménykedü­nk abban, hogy nem történt tragédia. Bár úgy lenne, hogy „csak” fogva tartják valahol, de mi sajnos ennél rosszabbra gondolunk. Mivel naiv volt, jó szóval szinte bármit el lehetett érni nála – tette hozzá az aggódó édesapa.

Sikerült elérnünk az eltűnt férfi megtört, érthető módon elkeserede­tt feleségét is, de az eddig nyilvánoss­ágra hozott információ­kon kívül nem kívánt többet mondani. Az ügyben a Heves Megyei Rendőrfőka­pitányság folytat nyomozást – későbbre ígért lapunknak tájékoztat­ást. Úgy tudjuk, az eltűnt férfi összes ismerősét kihallgatj­ák. A nyomozók többek között arról kérdezik őket,

Mi történt?

Kovács Dávidnál volt az alkalmazot­tak fizetése, amikor nyoma veszett

hogy Kovács Dávid hogyan kezelte a pénzt, milyen tervei voltak és kikkel állt kapcsolatb­an. Információ­ink szerint elképzelhe­tő, hogy az építkezés közelében lévő tavat is átvizsgálj­ák.

 ?? ?? Kutatás
Kutatás
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary