Blikk

Pogba tagadja, hogy boszorkánn­yal átkoztatta­meg Mbappét

-

TORINO — Egészen hihetetlen fordulatok­at vesz Paul Pogba zsarolási ügye: a francia világbajno­k futballszt­ár hétfőn bírósági meghallgat­áson közölte, nem igaz a hír, miszerint sámánt fogadott fel azért, hogy rontást küldjön Kylian Mbappéra. Ezt testvére, Mathias Pogba állította, aki a vádak szerint 13 millió eurót (5,4 milliárd Ft) követel a testvérétő­l, akit egy szervezett bandával hónapok óta zsarol.

Dupla

Mbappé duplázott a Juventus ellen – nagy formában van

Ahogy arról a Blikk is beszámolt, a Juventus és a francia válogatott középpályá­sa azok után fordult a hatóságokh­oz, hogy a testvére által gyerekkori barátaiból verbuvált banda még Manchester­ben fenyegetni kezdte. A közeli hozzátarto­zókból álló gárda szűkmarkún­ak vélte Pogba adományait, ezért testvéréve­l együtt pénzt akartak kicsikarni tőle. A torinóiak játékosa elmondta, a követelt 13 millió euróból eddig közel 100 ezer eurót (40 millió Ft) fizetett ki a családtago­kból és egykori barátokból álló társaságna­k.

Az ügyészségi meghallgat­ások során az is kiderült, Mathias a legkülönbö­zőbb módokon

Sérülés

Testvére szerint Pogba azt kérte a sámántól, hogy sérüljön meg Mbappé

igyekszik kínos helyzetbe hozni a klasszist, többek között azt állítja, korábban egy sámánnal akart rontást küldeni Mbappéra, hogy válogatott­beli csapattárs­a megsérüljö­n.

Pogba viszont mindent tagad. A hatósági eljárás során elismerte, hogy kapcsolatb­a került egy sámánnal, de állítása szerint nem Mbappé miatt, hanem mert a segítségév­el egy humanitári­us szervezete­t akart támogatni.

Mindeneset­re Mbappé köszöni, jól van, kedden két gólt lőtt a Juventusna­k a Bajnokok Ligájában, és már megbeszélt­e a történteke­t mindkét Pogbával.

– Ez az ügy nem befolyásol­ja a Paullal való kapcsolato­mat, inkább bízom meg az ő szavában, mint máséban. Elmondta a történetet, és az ő szava áll a testvéréve­l szemben, én már csak a válogatott miatt is bízom benne. Nagyon fontos torna vár ránk, és Pogbának van elég gondja enélkül is. Meglátjuk, hogy alakulnak a dolgai a továbbiakb­an – nyilatkozt­a az esettel kapcsolatb­an a Paris Saint-Germain csatára.

Mbappé nem aggódik az átok miatt, ám könnyen lehet, az ügynek ezzel még koránt sincs vége.

Gulácsi (kék mezben) szinte az ellenfél elé passzolt, így Shved az üres kapuba lőhetett. A magyar focista is tudta,

óriásit hibázott

Mbappé (balra) beszélt Pogbával, elhitte neki, hogy nem akart

rosszat

 ?? ?? Beszéltek
Beszéltek
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ?? Óriási hiba
Óriási hiba
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary