Blikk

Www.facebook.com/Tvrhet Ahová Pierre lép, ott fű nem terem

Fél évszázada is elmúlt, hogy Pierre Richard először esett hasra a vásznon. Ami A szórakozot­t Pierre-nek balszerenc­sét, a színésznek az ellenkezőj­ét hozta, csetlés-botlásával megalapozt­a karrierjét. Ő lett az ügyeletes balfácán, aki bárhová lép, ott fű ne

- Sz.G.G.

P ier re R icha rd utolérhet et len a z ügyetlenke­désben, a mindent felforgató kétbalkeze­sségben, a végletes félénkségb­en. Miközben magától értetődő természete­sséggel botladozza végig a filmeket, sejtelme sincs, mi történik körülötte. Így nem csoda, hog y a le g k ü lön félébb bonyo d a l - makba keveredik, legyen az kémtörténe­t vagy szerelem.

Az oroszlán jegyében született (Párizs, 1934), szőke hajjal és kék szemmel. Egész életében attól szenvedett, hogy a gyermekkor­a apa nélkül telt, ak i még a születése előtt elvált az anyjától. Bár az anyja rendes szakmát szánt neki, ő mindenáron színész akart lenni. Komoly darabokban kezdte, kabarészín­észként folytatta, mígnem 1962-ben a televízió meghódítás­ára indult. Rövid időn belül kiderült, hogy nem elégíti ki a szereplés, nekiállt tehát forgatókön­yveket gyártani, melyek közül 1970 -ben lehetősége nyílt az egyik megfilmesí­tésére. Így született meg A szórakozot­t, amelyben először tűnt fel az általa alakított hebrencs fiatalembe­r.

Alig két évvel később az Orly repülőtér érkezési oldalának mozgólépcs­őjén megjelent a Magas szőke férfi, fele

– Pierre Richard és Gerard Depardieu – egyik sikerfilmj­e, a Balekok más cipőben. Erre a szórakozot­t hegemeglép­ett tizenhat éves kamasz után, dűművészre bök rá az egyik titkosaki az egyikük fia... szolgálat főnöke azzal, hogy a fickó A kilencvene­s évektől Richard újabb veszedelme­s kém. A mozdulat fergeés újabb arcát ismertük meg ( Robinteges lavinát indít el, hiszen a kémiroson Crusoe, A szerelmes szakács 1001 dán belüli harc új dimenziót kap a receptje, Az ellopott gyermek), majd „mesterkém” esetleges leleplezés­ével. áttér t a karaktersz­erepek re. A z új

A nyolcvanas években Pierre R iévezredbe­n, kilencven felé közeledve chard különös társat talált a nagyis megállás nélkül dolgozik, öt filmje darab, mackómozgá­sú profi, Gerard van készülőben. Depardieu személyébe­n. A két, egyPierre Richard a francia filmvígjám­áshoz nem illő, de egymást kiegéték megújítója, különös egyénisége. szítő és végül egymáshoz csiszolódó Nem a régi, kitaposott ösvényeket fickó a Balfácánna­l a Balekokkal és a követte, nem a nagy klasszikus­okra, Négybalkez­essel tette le névjegyét. A Tatira, Bour vilra, Fernandelr­e épíhárom film közül talán a középső a tett, hanem új, önálló utakat kere - legmulatsá­gosabb. Mert képzeljük el a sett. Állandó figurája a krónikusan bohókás, csendes őrültet és a vagány, félénk és betegesen szórakozot­t, elrakemény öklű profit, amint egymásgadó kétbalkeze­s alakja révén belopta sal karöltve nyomoznak az otthonról magát a közönség szívébe.

 ?? ?? A furcsa páros
A furcsa páros

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary