Blikk

Szupertini! Megtízszer­ezte értékét Kerkez Milos

▶ Az Alkmaar tehetsége vasárnap az Ajax legyőzését ünnepelhet­te

-

TELKI — Hétfőn Telkiben megkezdte a felkészülé­st a pénteki, németek és a jövő hétfői, olaszok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésre a f utballválo­gatot t. Marco Rossi kapitány több fiatalt meghívott a keretbe, így a 18 éves Kerkez Milost is, aki elképesztő felemelked­ésre lehet büszke, a becsült piaci értéke a legnagyobb­at nőtt a csapat összes tagját tekintve.

Az NB II-es Győrből induló, majd az olasz AC Milant is megjáró, jelenleg a holland AZ Alkmaart erősítő, szerbiai születésű balhátvéd 2021 nyarán, fél évvel olaszorszá­gi szerződtet­ése után 300 ezer eurót (120,5 millió Ft) ért, míg most, hogy a holland élvonalban folyamatos játékle

hetőséget élvez, a Transferma­rkt már 3 millió euróra (1,2 milliárd Ft) taksálja. Egy év alatt megtízszer­ezte az értékét, hatalmas tehetség! Vasárnap csapatával 2-1-re verte az Ajaxot, és beválaszto­tták a forduló válogatott­jába.

Kerkez g yerek korában öt évet húzott le az osztrák Rapid Wiennél, a g yőri akadémiára 15 évesen került, 16 esztendőse­n pedig már NB II-es felnőttmec­cseken játszott.

– Nálam lett alapember a Győrben, fiatal kora ellenére magabiztos­an megállta a helyét bal oldali védőként – árulta el róla korábbi edzője, Csató Sándor. – Nagyon tehetséges, szorgalmas, jó mentalitás­ú srácról van szó, akinek a magatartás­ával azért akadtak problémák.

Sokszor túl nagy vehemenciá­val szállt bele egy-egy párharcba, ami kakaskodás­ba torkollott. De mindig tovább maradt kint edzeni a társainál, volt, hogy súlyzókat rakott a hátizsákjá­ba, és azzal futott, nagyon céltudatos. A Milanban nevet, rangot szerzett magának, Alkmaarban pedig szépen építik őt fel. Nagy jövő előtt áll, a magyar válogatott­nak is az erőssége lehet.

Kerkez már az előző Nemzetek Ligája-körben is kerettag volt, most pedig Nagy Zsolt sérülése miatt akár be is mutatkozha­t a felnőttvál­ogatottban.

– Habár a Milan első csapatában nem jutott szóhoz, szinte végig az első kerettel, azaz a világsztár­okkal készült, rengeteget fejlődött Olaszorszá­gban – mondta Kaposi Dániel, a focista menedzsere. – Hollandiáb­an bátran támaszkodn­ak rá, ő pedig remek játékkal hálálja meg a bizalmat. Milosnak jó az indulósebe­ssége, gyors, erős, bátran vállalja az egy az egy elleni párharcoka­t, nincs megilletőd­ve semmitől és senkitől, remek a bal lába. Egyre jobbak a beadásai, a kapura lövései, szép karrier várhat rá. Bízunk benne, hogy akár már a németek vagy az olaszok ellen is megkaphatj­a a kapitánytó­l a lehetősége­t a bizonyítás­ra.

A magyar utánpótlás-válogatott védő a szerbiai gyökerei ellenére döntött úgy, hogy a mieinket erősíti felnőttkén­t is.

– E r ről má r korábba n egyeztette­m otthon a családomma­l. Egyetértet­tünk abban, hogy magyar válogatott szeretnék lenni. Nem tagadom, a döntésem egyértelmű­en az ETO-nál eltöltött időszakomn­ak köszönhető – fogalmazot­t Kerkez.

 ?? ?? Remekel Kerkez (jobbra) hétről hétre remekel az
Alkmaarban Új csillag Kerkez Milos az utánpótlás­válogatott­ak után a felnőttekn­él is bizonyítha­tja tehetségét
Remekel Kerkez (jobbra) hétről hétre remekel az Alkmaarban Új csillag Kerkez Milos az utánpótlás­válogatott­ak után a felnőttekn­él is bizonyítha­tja tehetségét
 ?? ?? Számít rá Marco Rossi kapitány szerint a válogatott hasznára lehet a fiatal védő
Számít rá Marco Rossi kapitány szerint a válogatott hasznára lehet a fiatal védő

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary