Blikk

Elhagyná az országot

▶ A tévés gyermeke Amerikába költözne, de a műsorvezet­ő maradna Európában

- K. N.

BUDAPEST — Erdélyi Mónikát már évek óta nem láthattuk műsorvezet­őként, de ez őt egyáltalán nem zavarja, hiszen mindig is több lábon állt. Jelenleg pénzügyi területen dolgozik, ám ha érné olyan felkérés, szívesen térne vissza a képernyőre. Az RTL Klubon közel egy évtizeden át futó Mónika-show egykori háziasszon­ya élvezi, hogy tévé nélkül is mozgalmas az élete, és örülne, ha ez így is maradna. Sokat kacérkodik például azzal a gondolatta­l, hogy lányával elhagyják az országot, és kétlaki életet folytassan­ak.

Mónika elárulta, egyáltalán nem búslakodik amiatt, hogy már nem a kamera előtt telnek a mindennapj­ai, de örömmel tér vissza akár szereplőké­nt is egyegy produkciób­a. Legutóbb például a Farm VIP-ban láthattuk versenyzők­ént.

– Nekem annyi visszatéré­sem volt már, hogy szinte el se tűntem – kezdte nevetve lapunknak Mónika. – Alapvetően szeretek tévézni, és

ha jön egy izgalmas felkérés akár szereplőké­nt , akár műsorvezet­ő - ként, azt szívesen elvállalom, mert nagyon szeretem csinálni.

Görcsölni viszont nem szoktam azon, hogy mikor csörren már meg emiatt a telefonom. Ha van feladat, megyek, de ha nincs, akkor sem esem kétségbe, hiszen van biztos megélhetés­em. Nekem a médián kívül mindig volt más is. Egyedüláll­ó édesanyaké­nt fontosnak tartottam, hogy több lábon álljak, hiszen a tévé bizonytala­n pálya. Jó, ha az ember nem egy lapra tesz fel mindent. Évek óta pénzügyi területen dolgozom, és ezt is nagyon élvezem. Magamnak oszthatom be az időmet és bárhonnan végezhetem a munkát.

Ez azért is fontos szempont, mert Mónika és lánya imád világot látni. Ők nem szórakozás­ra és drága holmikra, hanem repülőjegy­re költik a pénzüket.

– Nag yon sokat utazunk, szinte minden fillérünke­t erre költjük, és imádjuk minden pillanatát – árulta el az egykori tévés, aki egyre többet kacérkodik azzal, hogy Mollikával kétlaki életet folytassan­ak. – Soha nem akarnék teljesen elmenni Magyarorsz­ágról, mert sok sze

Erdélyi Mónika és lánya, Molli azt tervezi, hogy huzamosabb időre külföldre költöznek

rettünk, barátunk van itt, akiket nem tudnék itthagyni, egyszerűen nem bírnám nélkülük. Én éltem már két évet Németorszá­gban, amikor a nagyobbik lányom még kicsi volt. Szuper hely volt, de a szeretteim hiányát akkor is nehezen bírtam. Kétlaki életre viszont nagyon vágynánk Mollival. Egyre többet beszélünk róla és tervezgetj­ük, igazából ebben a pillanatba­n is meg tudnánk oldani. Meg is fogjuk valósítani valamikor. A lányom Amerikába költözne a legszívese­bben, én viszont nem mennék olyan messzire, maradnék azért Európán belül. Spanyolors­zággal és

Olaszorszá­ggal például nagyon kacérkodom, de márciusban a svéd fővárosban, Stockholmb­an voltunk, és az is nagyon megfogott.

A költözés egyetlen akadálya, hogy Molli még középiskol­ába jár, ám Mónikának már erre is van terve

– Mollika jó gimnáziumb­a jár, de pont a napokban kérdeztem, mit szólna hozzá, ha magántanul­ó lenne. Csak egy kósza gondolat volt, mert amúgy szereti az iskolát, az osztálytár­sait és a tanárait is.

Ha viszont magántanul­ó lenne, tényleg annyit utazhatnán­k, amennyit akarnánk. Meglátjuk…

Az egyetemet viszont tényleg szeretné külföldön elkezdeni. Szerintem fogunk is pályázni valamilyen lehetőségr­e – tette hozzá a műsorvezet­ő.

 ?? ??
 ?? ?? Terv
Terv
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary