Blikk

Meglepte Szalai maradása Rossit

▶ A korábbi Eb-ezüstérmes úszónőnek újra át kellett élnie a hat évvel ezelőtti traumát

-

BUDAPEST — Élete legmegrázó­bb pillanatai­t élte újra Szilágyi Liliána, akinek az ügyében nemrég kezdetét vette a rendőrségi vizsgálat, múlt pénteken pedig tanúként hallgatták meg az Európa-bajnoki ezüstérmes úszónőt.

A már visszavonu­lt sportolónő év végén vallott arról, hogy édesapja, a korábbi olimpikon Szilágyi Zoltán testileg, lelkileg és szexuálisa­n is bántalmazt­a. Később a klubvezető­ként, ügyvédként tevékenyke­dő férfi becsületsé­rtés miatt beperelte lányát. Az ügy szeptember­i tárgyalásá­n

közölte a bíró, a Liliána által elmondotta­k alapján feljelenté­st tesz, az eljárás idejére felfüggesz­tik az édesapa által indított pert.

Az úszónő a bíróság előtt könynyezve idézte fel a 2016-os esetet, amikor édesapja fojtogatni kezdte.

– Megöllek, te büdös kis k.rva, megöllek, te ribanc, kiabálta, és igazából hagytam magam, mert azt éreztem, ha ennek az egésznek vége, akkor nekem már nincs több fájdalom, nincs többé olyan élet, amit mellette éltem, illetve lehet, a húgom és az anyám meg tud menekülni ebből a helyzetből – emlékezett Liliána, aki szerint édesanyja közbeavatk­ozása mentette meg.

Elképesztő lelki terhet jelenthete­tt a rémálomsze­rű emlékek újraélése, de a nyomozás szempontjá­ból ez az eset kulcsfonto­sságú lehet, ahogy arról dr. Keviczki István, Szilágyi Liliána ügyvédje beszélt.

BUDAPEST — Marco Rossi, a fociváloga­tott szövetségi kapitánya a török Fanatik nevű oldalnak nyilatkozo­tt: arról is kérdezték a törökök, hogyan juthatott ilyen magas szintre a magyar csapat, amely második lett a Nemzetek Ligája A divízióján­ak 3. csoportjáb­an, éppenhogy lemaradva a négyes döntőről.

– Amikor a koronavíru­s-járvány miatt minden leállt, elkezdtünk azon gondolkodn­i, hogyan játszhatná­nk másképpen, és alakíthatn­ánk ki más koncepciót. Megváltozt­attuk a játékosok kivá

Szilágyi Zoltán szerint lánya vádjai megalapoza­tlanok,

pert indított Liliána ellen

– K apcsolati erőszak vétségének gyanújával indult meg a nyomozás, de ha a fojtogatás­ra gondolunk, más lehetősége­k is felvetődhe­tnek, a rendőrök is erre voltak a leginkább kíváncsiak. Liliána részletes vallomást tett, a fojtogatás kapcsán meg is kellett mutatnia, hogyan történt az eset. Neki kellett eljátszani­a az édesapját, az egyik rendőrnek pedig őt,

a nyomozó tehát hanyatt feküdt a földön, miközben Liliána a combjára térdelt és a kezével mutatta, hogyan fojtogatta az édesapja

– magyarázta lapunknak az ügyvéd, hozzátéve, hogy a meghallgat­ás négy és fél órán át tartott.

Szilágyi Zoltán a vádakat tagadja, lapunk megkeresés­ére nem reagált.

Keviczki István szerint 2–8 év közötti büntetés lehet a tét – Reálisan felmerülhe­t a fojtogatás miatt életveszél­yt okozó testi sértés kísérlete, aminek a büntetési tétele 2–8 év. Itt a büntetési tétel felső határa, azaz 8 év az elévülés, így ez a cselekmény biztosan nem évült el.

Tapasztala­taim alapján emberölés kísérlete nem állapíthat­ó meg, mivel közbelépet­t az édesanya, nem tudjuk meg soha, mi történt volna, ha ezt nem teszi meg, nem lehet egyértelmű következte­tést levonni az elkövető szándékára. Felvetődhe­tnek az eljárás során olyan bűncselekm­ények is, amelyek magánindít­ványra vizsgálhat­ók, de ezzel továbbra sem éltünk, mivel Liliánának nem az a célja, hogy az édesapját meghurcolj­a. Szeretné felhívni a figyelmet a családon belüli erőszak problémájá­ra, utat mutatni az áldozatokn­ak, hogy mindig van kiút – fogalmazot­t dr. Keviczki István. lasztásána­k kritériuma­it. Azok felé fordultunk, akik fizikailag erősek, gyorsak és hajlamosak a munkára. Megmutattu­k, hogy egy csapat vagyunk, akár nyerünk, akár veszítünk. A nemzetközi­leg ismeretlen játékosain­k látták, képesek egy szinten lenni a többiekkel – árulta el a kapitány.

A Fanatik arra is kíváncsi volt, mit gondol a török bajnokságb­an szereplő Szalai Attiláról. Rossi meglepődöt­t, hogy a 24 éves védő maradt a Fenernél.

– Az újságok azt írták, valamelyik

Szilágyi Liliána a nyomozók előtt eljátszott­a apja szerepét, ahogyan hat éve

rátérdelt és fojtogatta topligába, például Spanyolors­zágba, Angliába vagy Németorszá­gba igazol. Kicsit meglepődte­m, hogy nem távozott, de ez rendben van. Attila fontos játékosa a Fenerbahcé­nak, amely uralja a török focit – véli az olasz szakember.

A török sajtóban többször is téma volt Szalai gyenge passzjáték­a.

– E tekintetbe­n még átlagos szinten van, de javul. Jobban kell időzítenie és jobb választáso­kat kell hoznia. De minden játékos elkövethet hibákat intenzív tempóban – tette hozzá.

Rossi szerint a csapat

egység a siker titka

 ?? ?? Tagad 2–8 év Így zajlott
Tagad 2–8 év Így zajlott
 ?? ?? sportal.hu
Egy csapat
sportal.hu Egy csapat

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary