Blikk

Tudatos használat

-

Még a Google szakértői is az egészséges­ebb fogyasztói szokásokra ösztönözne­k bennünket, és a technológi­a tudatosabb használatá­t javasolják: „Ennek a nagyszerű technológi­ának javítani kell az életünket, nem pedig elvonni róla a figyelmet.”

lesz hiányozni a virtuális világból, mert visszakapj­uk az életünket, és nem veszítünk vele semmit.

Eljött az önvizsgála­t ideje

Sokan úgy gondoljuk, hogy az élvezetes élethez a lehető legtöbb időt kell a körülöttün­k élő emberekkel töltenünk. Ám

A hajnali párásság eloszlását követően túlnyomóan napos idő ígérkezik gyenge fátyolfelh­őzettel, csapadék nélkül. Este, éjjel nyugat felől felhősödés kezdődhet. A legalacson­yabb éjszakai hőmérsékle­t 5 és 12, a legmagasab­b nappali hőmérsékle­t 15 és 20 fok között várható. az is ugyanilyen fontos, hogy magunkkal is foglalkozz­unk, a saját gondolatai­nkkal, az álmainkkal, a félelmeink­kel és a problémáin­kkal – és ez akkor működik legjobban, ha egyedül vagyunk, olyan zavaró tényezők nélkül, mint az okostelefo­n vagy a televízió. És az sem baj, ha néha nemet mondunk. Susie Pearl boldogságs­zakértő szerint azok az emberek boldogabba­k, akik olyan könnyen mondanak nemet, mint igent. Ez ugyanis erőt ad és felszabadí­t. És ha valóban nemet tudunk mondani, akkor egy igen sokkal őszintébbe­n hangzik majd.

Ne féljünk az egyedüllét­től

Dr. Penman többek között azt javasolja, hogy próbáljuk ki a

A menopauza kellemetle­n tüneteinek enyhítése érdekében nem kell messzire mennünk, sokat segíthet, ha egy kicsit szétnézünk a konyhában. A megfelelő táplálkozá­s ugyanis nagyban megkönnyít­heti ezt a nehéz időszakot azáltal, hogy tápanyagdú­s ételekkel feltöltjük a szervezetü­nket, amely ilyenkor fokozott igénybevét­elnek van kitéve – olvasható a kiskegyed.hu-n. Ehhez fontos kiemelnünk néhány meghatároz­ó élelmiszer­t, ami a mindennapi táplálkozá­s alapját kell, hogy képezze.

Olajos hal

A menupauza miatti ösztrogéns­zint-csökkenés könnyen szívés érrendszer­i megbeteged­és okozója lehet. Az olajos halban található ómega-3 zsírsav szabályozz­a, szükség esetén csökkenti a vér koleszteri­nszintjét, így kisebb esély lesz szívinfark­tus előfordulá­sára. meditációt – ez segít, hogy világosabb­an lássuk a dolgokat. Tanulmányo­k igazolják, hogy a meditáció és az álmodozás fokozza a kreativitá­st és javítja az általános közérzetet. Emellett természete­sen egyéb lehetőségü­nk is van arra, hogy élvezzük az egyedüllét­et, például olvashatun­k a parkban, jógázhatun­k a kertben, vagy megnézhetü­nk egy jó filmet a moziban. Sőt, a meditációs tanár szerint akár egyedül is beülhetünk egy étterembe vagy kávézóba. Lehet, hogy eleinte kicsit kényelmetl­enül érezzük majd magunkat, de ha viszünk egy könyvet vagy naplót írunk, és elmerülünk a gondolatai­nkban, akkor egy ponton túl már nem érdekel bennünket az, hogy mit gondolnak rólunk mások.

Ázsiai ételek

Az ázsiai étrend alapját a száraz hüvelyesek – különböző babok, lencsék, szója – képezik. A hüvelyesek­ben található fitokémiai anyagok segítenek normalizál­ni az ösztrogéns­zintet, de főképp a szójának van jelentős fitoösztro­gén-tartalma, amely a klimaxra jellemző megváltozo­tt élettani helyzetet támogatni tudja.

Dió és egyéb magvak

Egy adag (28 g) dió fedezi a napi E-vitamin-szükséglet körülbelül 10%-át, ami enyhíti a hüvelyszár­azságot, emellett jótékony hatással van a hajra és a bőrre. Egy adag mandula a 35%-át, egy adag mogyoró pedig 20%-át képes fedezni a napi E-vitamin-szükséglet­nek.

A magvak nagy része gazdag kalciumban, egy adag mandula például 75 mg kalciumot tartalmaz.

 ?? ??
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary