Mi lehet az oka, ha önmaga útjába áll?
▶ Az ezoterikus megközelítés szerint itt ragadt lelkek is rávehetik erre
Gyakran látunk olyan embert, szerettünket, barátunkat, családtagunkat, aki érthetetlen okból mintha önmagát gátolná abban, hogy boldog és sikeres legyen. Az ezotérikus megközelítés szerint ennek hátterében állhat saját lelkiállapota, de előfordulhat, hogy ilyenkor valami más lélek tevékenykedik. A lényeg, hogy az ilyen pusztító érzést mihamarabb fel kell ismerni, és tenni kell ellene.
Állandó félelem
Önsorsrontó. Így is nevezik az illetőt, aki kirántja önmaga alól a szőnyeget. De miért csinálja? Leggyakrabban félelemből, önbizalomhiányból. Fél a megméretéstől, az új kihívástól, a siker zajától, az ünneplő tömegtől. Vagy éppen azért, mert egy másik lélek, aki beleköltözött a testébe, nem akarja, hogy megváltozzon az élete, mert akkor esetleg veszélybe sodorná a saját lehetőségeit.
Kóbor szellemek
Gyakran manipulálnak minket entitások, és észre sem vesszük. Itt ragadtak ebben az élettérben ahelyett, hogy eltávoztak volna a mennybe, és igyekeznek itt kialakítani azt az aurát, amelyben jól érzik magukat. Egy entitásnak nincs szüksége nagyobb beosztásra, több fizetésre, miért támogatná az új pozíciónkat? Inkább bénító fáradtságot küld ránk, hogy elkéssünk a megbeszélésről, energiátlanok legyünk és ötlettelenek, amikor ragyognunk kellene. Ő pedig tovább dőzsöl az elgyengült testünkben.
Nyomasztó gondolatok
Minél jobban kínozza az entitás, minél inkább elveszi az életerejét, annál gyakrabban gondol majd a halálra, mint megváltásra. Főleg akkor van ez így, ha egy gonosz lélek költözött önbe.
A letaglózó depressziót nem mindig oldja fel a pszichiáter által felírt gyógyszer, van, hogy az ima vagy egy szelleműző pap segít. Az is lehet, hog y előző életekből hordjuk magunkkal a bűntudatot hetedíziglen, ahogy az Írás is utal erre, vagy épp a tudatalattink kínlódik egy halott rokonunk ősrégi szenvedései miatt. Utóbbira a Hellinger-féle családállítás technikája nyújt segítséget.
Nem kell az ajándék
Szomorú azt látni, hogy valaki nem fogadja el, sőt eldobja az élet nyújtotta ajándékokat. De miért nem? A tudatalattija nyilván azt mondja, ez nekem nem jár, ezt én nem érdemlem meg. Hiába tudja magáról az illető, hogy bajban van, hogy szenved, akkor sem hajlandó elfogadni mások segítségét, mert fél, hogy csak átverés lenne. Miért segítenének valakin, aki nem érdemes rá?
Feladta a harcot
Szintén egy entitás tevékenykedése okozhatja, ha elfogy minden agilitás belőlünk. Elszívja minden energiánkat, és olyasmire használ minket, ami nekünk árt. Szegény ember, akit egy szellem őriz, vágyakozik dolgok után, de sohasem tenne értük semmit, mert úgyse sikerülne, vagy mert ő kevés hozzá.