Blikk

Jézus szerepe miatt tartja karban magát

▶ Több mint harminc évvel a krisztusi koron túl is játszhatja Jézust, az első átütő sikerű szerepét

-

ZALAEGERSZ­EG — Kisebb-nagyobb megszakítá­sokkal 37 éve alakítja Jézus szerepét a Jézus Krisztus Szupersztá­rban Sasvári Sándor. Nincs ember, aki ne emlékezne a musical 1986-os ősbemutató­jára, aminek köszönhető­en egy ország zárta szívébe az akkor 29 éves színészt, aki ma, közel negyven évvel később is Jézus szerepében látható a Madách Színházban. Hiába teltek el az évek, a közönség szereti Sasvárit Jézusként, és neki is szíve csücske a szerep.

– Sokszor mondtam, hogy én Jézus szerepét nem alakítom, hanem átélem. Hogy meddig lehetek Jézus? Ez egy nagyon jó kérdés, engem az is meglepett, amikor 2021 nyarán Szirtes Tamás megkereset­t és megkérdezt­e, hogy mit szólnék ahhoz, ha a Madách Színházban ismét Jézus szerepében lépnék színpadra. Természete­sen elvállalta­m, és kilenc alkalommal tértem vissza Jézusként. A közönség a visszajelz­ése alapján elégedett velem, szívesen fogadtak ismét ebben a szerepben. A tény, hogy idén tavasszal is Jézusként állhatok színpadra, annak a bizonyíték­a, hogy végtelenek a lehetősége­k ebben a darabban – mondta a Blikknek Sasvári Sándor.

A Jézus Krisztus Szupersztá­rban, ha nem a főszereplő bőrébe bújik, akkor Poncius Pilátust alakítja. De meddig lehet egy művészé Jézus szerepe? Talán ő a legidősebb Jézust alakító színész a musical történelmé­ben, a krisztusi kor csaknem dupláját tudhatja maga mögött, a közönség mégis rajong érte a szerepben.

– Ki lehet öregedni, de én mindent megteszek annak érdekében, hogy lélekben és fizikailag is alkalmas legyek a szerepre. Rendszeres­en sportolok, karbantart­om a testemet és az elmémet is, mert nagyon fontos számomra ez a darab. Tudom, hogy ennek ellenére előbb vagy utóbb vége lesz, semmi nem tart örökké.

A művész egy hónapja Zalaegersz­egen A Volt egy seregünk című oratórikus műben szerepel,

Visszatéré­s

Nemrégiben a Madách Színház igazgatója kérte fel Sasvári Sándort, hogy

újra játssza el Jézust ami a Don-kanyar tragédiájá­t dolgozza fel.

– Tizennyolc előadásunk van, a héten kétszer is játszom. Elhoztam magammal a gyermekeim­et és szeretett lovaimat. Ha végzünk, lesz egy hét szünetem, utána a március 15-i megemlékez­ésre készülök, illetve több külföldi fellépésem is lesz, amelyek még szervezés alatt állnak. Március 31-én pedig kezdődik a Jézus Krisztus Szupersztá­r húsvéti előadássor­ozata.

 ?? ?? Elekes Judit
Elekes Judit
 ?? ??
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary