Blikk

Válik a felesége

-

BARCELONA — Csőstül jön a baj Dani Alves számára. Nem elég, hogy a világ legtöbb trófeával (43) rendelkező futballist­ája jelenleg szexuális erőszak miatt előzetes letartózta­tásban börtönben sínylődik, még a második felesége is válik tőle.

A katari vébén még minden nagyon szép és kerek volt a rutinos jobbhátvéd körül. A brazil válogatott ugyan a negyeddönt­őben búcsúzott a tornától, de az olimpiai bajnok focista így is történelme­t írt, 39 évesen és 214 naposan a világbajno­kságok történetén­ek legidősebb mezőnyjáté­kosa lett, aki szerepelt az egyenes kieséses szakaszban.

Aztán az év elején minden összeomlot­t körülötte. Alves szexuális zaklatási ügybe keveredett. A vád szerint december 30-án egy barcelonai szórakozóh­ely mellékhely­iségében fogdosott, felpofozot­t, majd megerőszak­olt egy nőt. Ront a helyzetén, hogy a hatóságok birtokában van egy kamerafelv­étel, amin jól látszik, hogy bemegy a toalettre az áldozattal.

Úgy tűnik, az ügy a magánéleté­re is súlyos hatást gyakorol, hiszen kiderült, hogy válni akar tőle a neje. A 29 éves spanyol modell, Joana Sanz már jelezte az ügyvédeine­k, hogy indítsák el a procedúrát, ráadásul a legtöbb közös képet is eltüntette a közösségi oldalairól.

Sanz 2017-ben ment hozzá Alveshez, aki nem akarta a feleségét fogadni a börtönben. A

Barcelona csapatában kétszer is megforduló futballist­a – akit legutóbbi együttese, a mexikói Pumas azonnal kirúgott a botrány miatt – állítólag azt sérelmezte, hogy a nő egy pillanatig sem állt ki mellette.

A tenerifei hölgy eddig mindössze annyit üzent nyilvánosa­n, hogy „elveszítet­te élete fő pillérét”.

Nála sokkal beszédeseb­b volt a futballist­a testvére, Ney Alves.

– A bátyámat csapdába csalták, de a családom nem fogja feladni, mindenben segíti őt – mondta az aggódó fivér.

– A bátyámnak páratlan karrierje van, és ez a zűrzavar, amibe belekerült, ezt tönkretesz­i. Mindent megteszünk azért, hogy Danit kihúzzuk ebből az ördögi körből, amibe belekevere­dett.

Ney és szülei is Spanyolors­zágba akartak utazni, hogy láthassák Dani Alvest, ám a volt Barca-sztár édesapja kórházban vár sürgősségi műtétre, ezért kénytelene­k voltak elhalaszta­ni az utazást. A Barca, a Juventus és a PSG korábbi játékosa a szökés veszélye miatt óvadék ellenében sem kerülhetet­t szabadlábr­a, s akár 12 évet is kaphat a szexuális zaklatásér­t.

Joana Sanz csalódott a férjében, aki meg az elkötelező­dést hiányolta

nejében

 ?? ?? Csalódás
Csalódás
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ?? Hűvösön Alves január 20-a óta hűvösön van, előzetes letartózta­tásban
Hűvösön Alves január 20-a óta hűvösön van, előzetes letartózta­tásban
 ?? ?? Vége
A brazil játékostól hat év után kíván elszakadni a felesége
Vége A brazil játékostól hat év után kíván elszakadni a felesége
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary