Örök fájdalom: Fogadott lánya nem búcsúzhatott el
▶ Nem volt saját gyermeke, de különleges kapcsolat fűzte a fiatal lányhoz
BUDAPEST — Tűzzel, szenvedéllyel élt, de úgy, hogy szinte megperzselte a körülötte lévőket. Habzsolta a jót, de habzsolta a rosszat is: az alkoholt, a nikotint. Szeretett élni, s közben küzdött folyamatosan a démonaival. Markó Iván Kossuth-díjas táncművész tavaly április 21-én, 75 esztendősen hunyt el.
A magányos ember félelme. Mi lesz, ha rám tör a rosszullét? Mi lesz, ha segítségre szorulok? Markó Ivánnak talán már nem maradt ereje, ideje ilyesmin gondolkozni. Április volt, akkor is frontokkal terhelt, hullámvasutazó idő. A táncművész váratlanul, minden előzmény nélkül esett öszsze a VI. kerületi lakásában. Mint amikor a zseniális Bolero című előadás végén legördül a függöny. A mozgás virtuóz előadója mozdulatlan lett. A rosszullét tet- te azzá, kiszolgáltatottá. Napok teltek el így, mire megtalálták, mire felfedezték, hogy segítségre szorul – hogy meg kell menteni az életét.
A Győri Balett alapítója volt, amely a modern táncművészet hazai fellegvára lett. Képünkön Demcsák Ottó táncol szólót Markó Iván tragédiája, haláltusája felkavarta a közvéleményt. Egy ismerőse kereste, mert napok óta nem lehetett elérni. Aztán amikor nem reagált, feltörték az ajtót, megtalálták a magatehetetlen táncművészt,
aki alig lélegzett, a teste pedig teljesen kiszáradt. Szirénázó mentő száguldott vele a János Kórházba.
Három napig küzdöttek érte, ám az életnél akkor már erősebb volt a halál. Markó Iván egy csütörtöki hajnalon, 75 esztendősen hunyt el.
– Tizenhat éves voltam, amikor megismertem Ivánt. Édesapám akkor készített vele egy interjút, és én lenyűgözve néztem ezt a szuggesztív, különleges karakterű művészt – emlékezett lapunknak Gyárfás Anikó, aki talán a legközelebb állt Markó Ivánhoz. –
Plátói szerelem volt az első látásra, s onnantól kezdve megtisztelt a barátságával. De nem is barátság volt ez: mivel nem volt gyermeke, engem a fogadott lányának tartott.
Annyira senki nem tudott szeretni a világon, mint ő. Rendkívül mély érzésű ember volt, aki különleges tehetséget kapott a sorstól. Ott voltam az előadásain, és sokszor a próbáin is, ahol precíz volt és tökéletes, úgy, olyan tisztelettel és szenvedéllyel irányította a táncosait, hogy az ember beleborzongott. Amikor kórházba került, bementem hozzá, de már nem engedtek be. Nem tudtam elbúcsúzni tőle, de szinte nincs olyan nap, hogy ne gondolnék rá, s persze rendszeresen kimegyek a sírjához.
Sokan voltak körülötte afféle barátok, kollégák, tisztelők, rajongók, ám kevés embert engedett igazán közel magához. Ezek közé tartozott Anikó édesapja, Gyárfás Tamás, az ismert televíziós újságíró is.
– A mi barátságunk akkor
A közeli barátai rendkívül mély érzésű emberként ismerték Markó Ivánt
kezdődött, amikor Iván hazajött önkéntes száműzetéséből, Izraelből – mesélte Gyárfás Tamás. – Szegő Andris kollégámon keresztül üzent, hogy szívesen nyilatkozna nekem, és én a kamerák előtt minden pillanatát élveztem annak a beszélgetésnek. Emlékszem, kaptam tőle jegyeket, az akkoriban bemutatott Boleróra, az Operaházba. Lenyűgöző előadás volt. Iván, s persze a társulat tagjai életre szóló élménnyel ajándékozták meg a nézőket. Onnantól kezdve rendszeresen találkoztunk. Próbáltam neki segíteni mindenben. Soha nem felejtem el a pillanatot, amikor a halála előtt néhány héttel megtudta, hogy egy hosszú ideje húzódó örökösödési ügy végén neki ítéltek meg egy lakást. Vívódott, mihez kezdjen vele, én meg mondtam neki: add el, lesz ötvenmilliód, és vígan elélsz belőle. De ő inkább kiadta, mert hosszú távra tervezett. Sokáig szeretett volna élni…
Markó Iván emléke örök. S hogy ez nemcsak valamiféle szólam, annak biztos jele, hogy a Kozma utcai temetőben lévő végső nyughelyén, május 14-én, 11 órakor ünnepélyes sírkőavatásra kerül sor.