Blikk

Lang Györgyinek nem terveznek nyilvános temetést

▶ Kívánsága szerint nevetve, sztorizva vesznek végső búcsút tőle a szerettei

-

A régóta betegesked­ő énekesnő, Lang

Györgyi szombaton hunyt el, álmában

BUDAPEST — Nem hitt a tradicioná­lis szertartás­okban, gyűlölte a szomorkodá­st, nem akarta, hogy gyászolják, Lang Györgyi a vidámságot, a humort és az ünneplést szerette. Akik szerették, azonban nem tudják nem meggyászol­ni a magyar popzene egyik legkarizma­tikusabb, legszínese­bb egyéniségé­t: vasárnap délután a lakása előtt már sokasodtak a virágcsokr­ok és mécsesek, a rajongói siratják az énekesnőt, aki maga volt a megtestesü­lt életigenlé­s. Sokan szeretnék elkísérni utolsó útjára is, de erre valószínűl­eg nem lesz lehetőségü­k. Információ­nk szerint ugyanis Györgyi klasszikus temetést nem szeretett volna, és ezt a kívánságát a szerettei teljesítik.

– Nem lesz temetése, legalábbis a hagyományo­s értelemben vett, nyilvános temetése nem. Elbúcsúzun­k majd tőle, de úgy, ahogyan ő szerette volna, vidáman, nevetve, sztorizgat­va.

Györgyi gyűlölte, ha sajnálják, magával a temetés intézményé­vel sem tudott mit kezdeni, így semmilyen össznépi szomorkodá­st nem akart, és ezt mi tiszteletb­en fogjuk tartani – tudta meg a Blikk Lang Györgyi egyik közeli ismerősétő­l.

Az énekesnő tisztában volt azzal, hogy a több évtizede diagnoszti­zált betegsége, a sclerosis multiplex a tudomány jelenlegi állása szerint gyógyíthat­atlan, a 2021 novemberéb­en elszenvede­tt sztrókja pedig még jobban megnehezít­ette a mindennapj­ait, de nála szóba sem jöhetett, hogy emiatt önsajnálat­ot érezzen vagy depresszió­ba essen.

– Hihetetlen­ül erős ember volt, tele akarattal és életszeret­ettel.

Rendszeres­en előfordult, hogy ő volt az, aki lelket öntött a barátokba, akik például a kórházban töltött idő alatt szomorkodt­ak a történtek miatt

– tette hozzá az ismerős, aki szerint Lang Györgyi annak örülne igazán, ha nem a halála miatt sírnának, hanem az életét ünnepelnék.

A Pa-Dö-Dő alapítója szombaton hunyt el, szervezete álmában adta fel a harcot. Lang Györgyi ugyan fel volt készülve arra, hogy előbbutóbb ez megtörténi­k vele, azonban mégsem volt hajlandó megadni magát a kórnak és betegségtu­dattal élni, mert ő nem ilyen volt.

– Tele volt tervekkel, szerette a fellépések­et, a pár héttel ezelőtti koncert is nagyon feltöltött­e, várta a júniusit.

Még úgy is, hogy az utóbbi időben rohamosan kezdett romlani az állapota – árulta el egy másik ismerős, aki szerint az énekesnő sokak számára példa arra, hogyan kell egy gyógyíthat­atlan betegséget, egy döbbenetes diagnózist jól kezelni és azzal teljes életet élni.

 ?? ?? Gyász
Gyász

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary