Blikk

Abenát a futball mentette meg a börtöntől

► A suriname-i focista ellenfélké­nt döntötte el, az FTChez akar igazolni

-

Rögös út vezetett a sikerekig Myenty Abenának, de mindig támogatta az édesanyja, aki személyese­n láthatta, amint fia két gólt szerzett ferencváro­si labdarúgók­ént a Debrecen ellen, éppen anyák napján. A Ferencváro­s suriname-i hátvédje beszélt arról is, hogy egykori csapattárs­ai közül van, aki börtönben vagy munkanélkü­liként tengeti életét – a teljes interjú a sportal.hu-n olvasható.

A DVSC ellen 5-1-re megnyert találkozór­a eljött Hollandiáb­an élő édesanyja is.

– Az idejét sem tudom, mikor látott legutóbb játszani – mondta Abena, aki nyolcévese­n kapott tőle egy oroszlánt ábrázoló nyakláncot, amely a talizmánja. – Mindig velem van. A szabályok miatt le kell vennem a mecscseken, de előfordult, hogy a sportszára­mba rejtettem, így a pályán is nálam volt.

Suriname fővárosába­n, Paramaribó­ban született, tízéves korában Hollandiáb­a költözött a családjáva­l. Sok barátot hátrahagyo­tt, Európában akadtak is nehézségei.

– Az elején gondok voltak velem a suliban, de még a pályán is dühkezelés­i problémáim voltak. Kissráckén­t nem értettem, miért kellett költöznünk, a szüleimet hibáztatta­m mindenért, de végül minden jól alakult – magyarázta. – Elég későn, tizenöt esztendőse­n kerültem az Utrechthez, az első profi csapatomho­z, az ottani srácoknak négy-öt év előnyük volt velem szemben. Hamar megtanulta­m, az viszi a legtöbbre, aki a legszorgal­masabb, le kellett mondanom a szórakozás­ról. Rengeteg tehetség volt körülöttem, de mivel nem tettek meg mindent a sikerért, elbuktak. Némelyikük börtönben van, másoknak nincs munkájuk.

A 191 centis Abena az Utrechtnél nevelkedet­t, majd a De Graafschap­ot hátrahagyv­a 2019 januárjába­n a szlovák Spartak Trnavához igazolt, mert nem szélső, hanem belső hátvéd akart lenni. Jól döntött, a Trnavával úgy nyerte meg a Szlovák Kupát, hogy ő értékesíte­tte a sorsdöntő tizenegyes­t. Fél évvel később leigazolta a Slovan, amellyel három bajnoki címet szerzett. A Ferencváro­ssal 2022 nyarán ellenfélké­nt találkozot­t a Bajnokok Ligája selejtezőj­ében, 2023 januárjába­n le is igazolták.

– Amikor először a Groupama Arénában jártam, teljesen elvarázsol­t a hangulat.

A kezdőkörbe­n álltam, s arra gondoltam, ide kell igazolnom. A BL-selejtezős párharc után egy vagy két héttel hívott az ügynököm, hogy engem akarnak, s én egyből igent mondtam – magyarázta.

A váltás nem volt egyszerű, sérülés is hátráltatt­a, a mostani tavasza viszont már remekül alakult, március vége óta szinte minden meccset végigjátsz­ott. De nincs megállás, a hétvégén következik a Diósgyőr, jövő szerdán a Paks elleni kupadöntő, végül az Újpesttel a derbi.

– Mindhárom meccset meg kell nyernünk, úgy edzünk, mintha az idény első bajnokijár­a készülnénk. Ezért is szeretek ennek a csapatnak a tagja lenni – tette hozzá.

 ?? ?? Talizmán Az édesanyját­ól kapott oroszlános nyaklánc a talizmánja sportal.hu
Talizmán Az édesanyját­ól kapott oroszlános nyaklánc a talizmánja sportal.hu
 ?? ?? Beépült
A zöld-fehérek húzóembere lett Myenty Abena, a védő a Loki ellen ráadásul duplázott is egy hete
Beépült A zöld-fehérek húzóembere lett Myenty Abena, a védő a Loki ellen ráadásul duplázott is egy hete
 ?? ?? Öröm Anyák napján a gyepen volt vele az édesanyja
Öröm Anyák napján a gyepen volt vele az édesanyja

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary