CAMEMBERT-TORONY bogyós lekvárral
Hozzávalók 4 személyre
25 dkg édesburgonya 3 ek. vaj 2 ek. olívaolaj 3 ek. méz
1 kk. őrölt szegfűszeg 1 kk. szárított rozmaring 1 citrom reszelt héja és leve 2 nagyobb alma 8 szelet ananász
5 dkg dióbél 4 kerek camembert sajt 2 ág rozmaring
A lekvárhoz: 10 dkg fagyasztott piros ribizli 10 dkg fagyasztott áfonya 1 ek. ribizlilekvár rukola a tálaláshoz, ízlés szerint
Előkészítés:
A sütőt 200 C-fokra előmelegítjük. Sütőlemezt kibélelünk sütőpapírral.
Elkészítés:
1. A burgonyát megpucoljuk, kb. 1 cm vastagságúra karikázzuk, 7,5 cm átmérőjű kiszúróval egyformára kiszúrjuk. 1 evőkanál vajat felolvasztunk, belekeverünk 1-1 evőkanál olajat és mézet, a szegfűszeggel, a rozmaringgal, a citromhéjjal, sóval, borssal összekeverjük, majd megforgatjuk benne a burgonyakarikákat. A sütőlemezre tesszük, a sütőben kb. 25 perc alatt készre sütjük.
2. A bogyóslekvárhoz a kétfajta gyümölcsöt a lekvárral pár perc alatt összeforraljuk, majd sózzuk, borsozzuk.
3. Az almákat megmossuk, csumázóval a magházat eltávolítjuk, az almát karikákra vágjuk. Serpenyőben 1 evőkanál vajat olvasztunk, beletesszük az egyik rozmaringágat, az almakarikákat átforgatjuk rajta, meglocsoljuk 1 evőkanál mézzel, rácsurgatjuk fél citrom levét, 1-2 perc alatt megsütjük, majd félretesszük. A szeletelt ananászt lecsepegtetjük és ugyanígy készítjük el.
4. A diót durvára aprítjuk, forró, bevonatos serpenyőben 1-2 perc alatt lepirítjuk. A sajtokat félbevágjuk, majd egy 7,5 cm-es kiszúróval megformázzuk, és a dió után a forró serpenyőben mindkét oldalát 1-2 perc alatt megpirítjuk.
5. A torony összeállításához 1 karika édesburgonyára 1 ananász-, majd 1 almakarika kerül, erre teszünk 1 szelet sajtot, majd ezt még egyszer megismételjük. A tetejét pirított dióval megszórjuk. Köré csurgatjuk a lekvárt, ízlés szerint a sóval, borssal fűszerezett rukolával kínáljuk.
MUNKA: kb. 30 perc FOGYASZTHATÓ: kb. 45 perc múlva