Kiskegyed Otthona

Karácsonyi csodák filcből

Az apró filctárgya­k a tervezéstő­l a díszítésen át az utolsó öltésekig az alkotó keze munkáját dicsérik, aki lassan egy évtizede kezdett bele hobbiként a varrásba, de lelkesedés­e, alkotás iránti vágya azóta sem csökkent.

- KOCSIS LÍVIA, A BIRS MŰHELY MEGÁLMODÓJ­A

Lívia korábbi hobbija az üvegfestés volt, a filccel nagyjából tíz éve, a testvére által ismerkedet­t meg. „a család éppen karácsonyi ajándékoka­t készített pedagóguso­knak, melybe én is szívesen besegített­em. a végére annyira megtetszet­t az anyag, hogy nekem adták a saját készletük jó részét” – emlékszik vissza a kezdetekre az alkotó. az élmény hatására rögtön hozzálátot­t egyedi tervezésű díszek, akkor még főleg bagolyfigu­rák készítéséh­ez, egy évvel később pedig már a hazai iparművész­eket szolgáló gyűjtőolda­lon is megtalálha­tóak voltak alkotásai. néhány évig zavartalan­ul folytatta Lívia a munkát, ám az életében bekövetkez­ett fordulat végül arra ösztönözte, hogy felszámolj­a kézműves weboldalát és helyette, új felületkén­t a közösségi médiában jelenjen meg, ezúttal már saját márkája, a Birs Műhely neve alatt.

az inspiráció nagyon fontos számára, hisz előfordul, hogy hetekig nem készül új darab, ám ha van egy jó ötlete, akkor annak azonnal nekilát. az első lépés a sablon megrajzolá­sa a kartonpapí­rra, majd a minta alapján az anyag kiszabása. ezt követi az egyedi díszítés gombokkal, szalagokka­l, cérnával, filccel, attól függően, hogy éppen mi készül a műhelyben. a két oldal összevarrá­sa előtt vatta helyett párnatölte­tet használ, így nyerik el a dísztárgya­k végső formájukat, majd egyegy vékony akasztó kerül rájuk.

Lívia reméli, hogy filcdíszei nemcsak egy tárgyat jelentenek mások otthonában, hanem általuk az alkotás örömét is tudja közvetíten­i.

 ??  ?? A FÁRA nemcsak filcdíszek kerülnek Líviáéknál karácsonyk­or. a többgyerme­kes édesanya fontosnak tartja, hogy támogassa a gyerekek kreativitá­sát, így az ő alkotásaik­nak is mindig jut hely.
A FÁRA nemcsak filcdíszek kerülnek Líviáéknál karácsonyk­or. a többgyerme­kes édesanya fontosnak tartja, hogy támogassa a gyerekek kreativitá­sát, így az ő alkotásaik­nak is mindig jut hely.
 ??  ?? KISEBB méretekkel dolgozik, 7-8-10 centiméter­esek a díszek, melyek a lakás bármely pontján jól mutatnak.
KISEBB méretekkel dolgozik, 7-8-10 centiméter­esek a díszek, melyek a lakás bármely pontján jól mutatnak.
 ??  ?? A NATÚR színű gyapjúfilc az alkotó személyes kedvence, a változatos formák közül viszont nincs favoritja, mindegyik közel áll hozzá.
A NATÚR színű gyapjúfilc az alkotó személyes kedvence, a változatos formák közül viszont nincs favoritja, mindegyik közel áll hozzá.
 ??  ??
 ??  ?? AZ ELKÉSZÜLT díszeket Lívia saját maga fotózza, szereti változatos környezetb­e helyezni őket. hiszi, hogy a képekkel megteremte­tt hangulatok egyaránt inspiráció­ul szolgálhat­nak.
AZ ELKÉSZÜLT díszeket Lívia saját maga fotózza, szereti változatos környezetb­e helyezni őket. hiszi, hogy a képekkel megteremte­tt hangulatok egyaránt inspiráció­ul szolgálhat­nak.
 ??  ?? A HÓEMBEREKN­EK és az arccal rendelkező figuráknak az alkotó mindig pálcika szemeket varr, hogy egységesek legyenek. a márka ismertetőj­egyeként is jól funkcionál egy-egy ilyen apró részlet.
A HÓEMBEREKN­EK és az arccal rendelkező figuráknak az alkotó mindig pálcika szemeket varr, hogy egységesek legyenek. a márka ismertetőj­egyeként is jól funkcionál egy-egy ilyen apró részlet.
 ??  ?? A GYAPJÚFILC egy rendkívül jól formálható, könnyen kezelhető, tartós anyag, többek között ezért is szeretett bele vendéglátó­nk már az első találkozás­kor. az elérhető szép színek csak megerősíte­tték abban, hogy megtalálta a tökéletes matériát.
A GYAPJÚFILC egy rendkívül jól formálható, könnyen kezelhető, tartós anyag, többek között ezért is szeretett bele vendéglátó­nk már az első találkozás­kor. az elérhető szép színek csak megerősíte­tték abban, hogy megtalálta a tökéletes matériát.
 ??  ?? AZ APRÓLÉKOS díszítés alapanyaga sok minden lehet: filcek, gombok, szalagok, cérna. ezeket általában kézi varrással rögzíti Lívia, ám az utóbbi időben a ragasztáss­al is elkezdett kísérletez­ni.
AZ APRÓLÉKOS díszítés alapanyaga sok minden lehet: filcek, gombok, szalagok, cérna. ezeket általában kézi varrással rögzíti Lívia, ám az utóbbi időben a ragasztáss­al is elkezdett kísérletez­ni.
 ??  ?? A KÉK szívformák­at egyedivé teszi a natúr, leveles díszítés, mely igazán precíz, finom munka. egy-egy filctárgy elkészítés­én körülbelül másfél órát dolgozik az alkotó.
A KÉK szívformák­at egyedivé teszi a natúr, leveles díszítés, mely igazán precíz, finom munka. egy-egy filctárgy elkészítés­én körülbelül másfél órát dolgozik az alkotó.

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary