Szolnok Napja

Izgalmas programok várták a látogatókat

Uj Neplap - - CÍMLAP - Bálint-Mátyus Krisztina krisztina.matyus@ partner.mediaworks.hu

Programok sokasága várta az érdeklődőket szombaton a városközpontban. Legtöbben a Civil Kavalkád bemutatóit keresték fel. Képünkön néhány látogató, akik a katasztrófavédők emelőkosarából nézik a várost.

Több százan látogattak ki szombaton a Szolnok napi rendezvény második napjára. Látnivalókban ezúttal sem volt hiány. Olyannyira nem, hogy mi is csak ízelítőt tudunk adni a programokból, a teljesség igénye nélkül.

Motorosok gyülekeznek a Kossuth téren, oda is sietünk hozzájuk.

– Azt a felkérést kaptuk, hogy klubtagságunk egy részével vonuljunk ki a motorjainkkal, és mutassuk be a motoros életet, valamint azt, hogy néznek ki a csopperek, a járőrmotorok és a túramotorok – osztja meg velünk Hamusics Zoltán, az Arany Szolnok Motoros Baráti Kör egyik tagja. – Délután négy órakor lesz egy felvonulásunk, addig pedig lehet tőlünk kérdezni. Örülök ennek a rendezvénynek, mert sok érdekes dolog várja a családokat – mondta el.

Ráfordulva a Szapáry utcára vásári hangulat fogad bennünket. Az egyik sátorból ömlik a füst az utcára. Kíváncsi tekinteteket vonz a látvány.

– Ezen az állomáson egy füst- sátor látható, ahol a zárt téri tűz körülményeit imitáljuk – tudjuk meg a Szolnoki Katasztrófavédelmi Kirendeltség egyik tagjától, aki közben félrehúzza a sátor bejáratát, és invitál bennünket, hogy nézzük meg, milyen sűrű füst uralkodik bent. Megtudjuk, hogy ez csak egy ártalmatlan diszkófüst, de a korlátozott látási viszonyokat kiválóan tudja szimulálni.

A rendezvényre közben egyre több ember érkezik, a nyüzsgés és a gyerekzsivaj egyre nagyobb. A legkisebbek összetömörülve állnak az egyik pultnál és várják a sorukat. Hogy mi lehet ott? Naná, hogy kiskutyák.

– A Szolnok Városi Állatotthonból jöttünk, és örökbefogadó napot tartunk – meséli az egyik önkéntes. – Sajnos nagyon sok kutyus keres gazdit, így ide is elhoztunk nyolc kölyköt, amiből a mai napon kettőt már örökbe is fogadtak. Távozásunkkor a gyerekek maradnak és szeretgetik a kis ölebeket. Ki tudja, még a végén mind gazdira talál.

Elérkezünk a honvédség standjához, ahol egy JAK-52- es előtt kígyózik a sor.

– A két kisfiammal jöttem, akik rajonganak a tűzoltókért, mentőkért és a rendőrökért, úgyhogy eddig mindenféle tűzoltósággal kapcsolatos dolgot kipróbáltunk – tudjuk meg Zsuzsától. – A repülőbe pedig épp most szállnak be a fiaim.

Visszafordulunk és sietünk az Agóra közbe, ugyanis három órakor ott vágják fel a 940 szeletes tortát, amely minden évben nagy érdeklődésnek örvend. Kicsit lecsúsztunk az eseményről, mert már tömött sorok állják körbe a hatalmas süteményt. Egyesek pedig már jóízűen kóstolgatják a tortaszeletet.

– Most szeletelik a tortát, de mivel én gyerek vagyok, előre vettek – mondja izgatottan egy kislány. Csokis keksz ízű volt a torta és nagyon finom – tanúskodik róla száját törölgetve.

– Valóban istenire sikeredett az íze – erősíti meg Herczeg Lászlóné is. – Minden évben megkóstoljuk az éppen aktuális tortát, így most sem hagyhattuk ki. Fél háromkor jöttünk és az elsők közt vehettük kézbe az édességet. Innen az erős emberek versenyére megyünk, hisz az a kedvencünk. Olyannyira, hogy rendszeresen járunk velük Martfűre és Kunszentmártonra is. Nagyon sportosak vagyunk – szögezi le a hölgy.

Végül mi is ellátogatunk az erős emberekhez, ahol hat versenyszámot tekinthettek meg a nézők. Volt farönknyomás 100 kg-ról indulva, kőgolyópakolás, hordótartás vízszintesen, kamionhúzás és gumicipelés. Ezen kívül Petróczki Magdi, erőemelő-világbajnok tartott bemutatót. Ami érdekes volt, hogy a közelmúltban sikerült az Európa- csúcsot felállítania 171 kg-mal, és a mai napon tett újabb csúcskísérletet: a cél 172,5 kg volt. Sikerült neki! Ezúton is gratulálunk!

A szombati Szolnok napi programok részeként egy égő gépjármű oltását mutatták be a lánglovagok a városközpontban

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.