Sivár az egykor nyüzsgő terebesi építőtelep

Miközben már sokadjára pályáztatták meg az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei szakaszának tervezését és kivitelezését, az egykori bisztraterebesi telephelyen az enyészet az úr.

Bihari Naplo - - NAPRAKÉSZ - RENCZ CSABA

Legutóbb februárban jelentette be a Közúti Infrastruktúrát Kezelő Országos Társaság (CNAIR), hogy újra megpályáztatták az autópálya Bihar megyei szakaszának tervezési és kivitelezési munkálatait. Ezúttal három szakaszra bontották a mintegy 60 kilométert. Aki nyomon követi az autópálya építésének már-már követhetetlen történetét, az tudja, nem ez volt az első, sőt, csak az utóbbi évben már a második pályáztatás. A sikkasztásokkal, kártérítés-fizetésekkel, óvásokkal, kivizsgálásokkal tarkított jó másfél évtizedes „kalandregényt” most azért említem fel, mert nemrégiben, a környéken járva, tettem egy kitérőt Bisztraterebesen, meglátogatva az első építő egykori telephelyét.

Rozsdásodó jelen

Az amerikai Bechtel cég annak idején, 2004 környékén számos sajtótájékoztatót tartott kiemelt Bihar megyei telephelyén. Emlékszem, az újságírókat kisbuszokkal szállították a bisztraterebesi (Tóti község) helyszínre. Előzetes regisztráció szükségeltetett, ott pedig valóságos fogadóbizottság várt. Műanyag balesetvédelmi sisakokat kellett ölteni, a biztonsági emberek minden lépésünket figyelték, elláttak bennünket mindenféle reklám- és szóróanyagokkal, térképekkel, a kisuvickolt munkagépek előtt pedig a munkások álltak sorfalat, hogy példás fotók készülhessenek. Mindez újra lepergett lelki szemeim előtt, amint nemrégiben bekanyarodtam a telephely felé. Kerítés most is van, a bejáratnál sorompó, a feliraton minden bizonnyal annak a cégnek a neve, amely őrzi a gazos területet, a kintről látható betontömböket és rozsdásodó vaselemeket. Egyetlen fényvisszaverős mellényt viselő személyt fedeztem fel, aki a távolban sétálgatott, láthatóan kisebb gondja is nagyobb volt annál, mint figyelni a lassító kocsit, Egyébként is, a kerítés mellett volt forgalom, fogalmam sem volt, hova vezethet a földút, talán valami szántóföldre. Az egyetlen, akinek felkeltettem figyelmét, egy juhász volt. A torzóban meredező felüljáró túloldalán legeltette juhait, talán valami ellenőrfélének vélhetett, de látva iránta tanúsított közönyömet, visszatért semmittevéséhez. Kutyái még csaholtak egy darabig, hozzátartozik ez munkaköri leírásukhoz, de a felüljáróra kapaszkodásomat látva, lemondóan visszafordultak.

Betonmonstrumok

Igen, a felüljáró. Azt a benyomást kelti, hogy a munkások egyik percről a másikra vonultak el, a betonvas-szerkezet úgy maradt ott, mintha a pár perc múlva érkező kötőanyagra várna. Rozsda, gaz, kavicsos törmelék mindenütt. Alant hatalmas betonelemek katonás sorban, lehet vagy harminc. Nehéz is lenne megmozdítani őket, gyanítom, különben már nem lennének itt... Rajtuk még a Bechtel cégjelzése, a számok leltári kódok lehetnek. Létezik-e még az őket számon tartó leltár? Fentről nézve elkeserítő, sivár táj. Lentről nézve... ugyanaz.

A kivitelezésre vállalkozók alkalomról alkalomra egyre többért vállalnák a munkát, csak úgy röpködnek az eurómilliók a kilométerenkénti költséget illetően. Nem lehet kétséges, sokaknak jól jött már ez a huzavona, annak ellenére, hogy még a közelében sem vagyunk az első méternyi használható autópályának. A bisztraterebesi telephelyet látva is inkább a délibábos múlt, mint a reményteljes jövő képe rémlett fel. Bár ne lenne igazam...

A torzóban maradt felüljáró, alatta hatalmas betonelemek

A felüljáróról nézve a kihalt, egykor nyüzsgő építőtelep itt is

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Romania

© PressReader. All rights reserved.