Megválasztották miniszterelnöknek Orbán Viktort

Újra miniszterelnökké választotta Orbán Viktort csütörtökön az Országgyűlés. A Fidesz elnökét – aki 2010 óta tölti be a kormányfői tisztséget – 134 igen szavazattal, 28 nem ellenében választották meg a képviselők. Ezzel a miniszterelnök újból hivatalba lé

Bihari Naplo - - KÖZÉLET ÉS POLITIKA -

Orbán Viktor – akit 1998, 2010 és 2014 után negyedszer választottak kormányfővé – ezután esküt tett az Országgyűlésben.

A kormány a kétharmados alkotmányos többség alapján áll, de mindig a három harmadot szolgálja majd – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csürtötökön újraválasztása után tartott beszédében, az Országgyűlésben. Hangsúlyozta: a haza nem lehet ellenzékben, mert az magasan a pártok felett áll, „szolgálata nem függhet attól, hogy éppen ellenzékiek vagy kormánypártiak vagyunk".„Derűlátón, bizakodóan és tettre készen állok most Önök előtt” – jelentette ki.

A kormányfő köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a választáson, és különösen azoknak, akik a Fidesz-KDNP-re szavaztak

A kormányfő azt mondta: régen álltak olyan jól a csillagok Magyarország felett, mint éppen most. „A magyar ügy ma nyert ügy, minden együtt van, amit a nagy tervek megkövetelnek” – fogalmazott.

Szavai szerint a magyarok már nemcsak abban hisznek, hogyha jól végzik a dolgukat, a holnap nem lesz rosszabb a mánál, hanem abban is, hogy a holnap jobb lehet.

„Azt akarják, hogy az előttünk álló jövő lehetőségeihez méltó kormányunk legyen. Ez bátorít és feljogosít, hogy terveinket ne négy-, hanem tízéves kitekintéssel készítsük el. Sőt, inkább 12 éves időtávban kell most gondolkodnunk” – jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve, hogy a felelős kormányzás is ezt követeli meg, hiszen az Európai Unió következő költségvetése, illetve végrehajtása valójában 2030-ig tart majd.

Keresztény értékek

– Tudom, hogy sokan majd hihetetlennek tartják, én azonban elérhetőnek, hogy 2030-ra Magyarország Európa első öt olyan országa közé tartozzon, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni – mondta Orbán Viktor csütörtök délután a parlamentben.

A miniszterelnök kifejtette: az eddigi sikerekhez hozzájárult, hogy „nyíltan kimondtuk: a liberális demokrácia korszaka véget ért”.

A kormányfő úgy fogalmazott, a magyarok válasza a megváltozott világra az, hogy „a zátonyra futott liberális demokrácia bütykölése helyett inkább felépítettük a 21. századi kereszténydemokráciát, amely garantálja az ember méltóságát, szabadságát és biztonságát, megvédi a férfi és a nő egyenjogúságát, a hagyományos családmodellt, féken tartja az antiszemitizmust, megvédi a keresztény kultúránkat, és esélyt ad nemzetünk fennmaradására és gyarapodására".

– Ellenezni fogjuk a kötelező kvótát, kiállunk az európai keresztény kultúráért és harcolni fogunk a határok megvédéséért – jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön a parlamentben.

Orbán Viktor kiemelte: Brüsszelben ma fizetett aktivisták, bürokraták és politikusok ezrei dolgoznak azért, hogy a migrációt alapvető emberi joggá minősítsék, ezért akarják elvenni tőlünk a jogot, hogy magunk dönthessünk, kit fogadunk be és kit nem.

A kormányfő közölte, erős Európát, békét, és kölcsönösen előnyös megállapodásokat szeretnének. Szükségünk van az unióra, és az uniónak is szüksége van ránk – tette hozzá a miniszterelnök, kiemelve: minden erejükkel azt fogják képviselni, hogy az uniónak a szabad nemzetek szövetségeként kell működnie, fel kell adnia az európai egyesült államokra vonatkozó „hagymázas rémálmait”, s vissza kell térnie a realitások talajára.

Annak érdekében, hogy az az Európa, amelyet szeretünk, és amelyért készen állunk komoly áldozatokra is, ne lépjen fel az önfel- számolás következő lépcsőfokára, ki kell és ki is fogunk állni az európai politika pástjára – tette hozzá a miniszterelnök. „Most, hogy eskümet letettem, a nemzet minden egyes tagjának, mind a tizenötmillió magyarnak, külön-külön és együttesen is a saját lelkiismeretére hivatkozva megerősítem, hogy minden cselekvésemben nemzetünknek és országunknak, a magyar embereknek, a magyar érdekeknek és a keresztény értékeknek a szolgálata fog vezérelni” – zárta beszédét Orbán Viktor.

Áder János gratulál Orbán Viktor újraválasztott miniszterelnöknek

Orbán Viktor miniszterelnöki eskütétele az Országgyűlésben

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Romania

© PressReader. All rights reserved.