Besúgó volt az akadémia elnöke?

Csíki Hírlap - - AKTUÁLIS -

A 22 című folyóirat szerint Ioan

Aurel Pop, a Román Akadémia frissen megválasztott elnöke (fotó) szerepel egy 1985-ös listán, amely a külügyi hírszerzéssel együttműködő személyek nevét tartalmazza. Ioan Aurel Pop, a

Román Akadémia újonnan megválasztott elnöke is együttműködött a kommunista titkosrendőrség, a szekuritáté azon egységével, amely a román emigráció tagjait tartotta megfigyelés alatt – írta a 22 című folyóirat. A Mădălin Hodor által végzett kutatások szerint Aristotel Stamatoiu tábornok, a Külügyi Hírszerző Központ – a jelenlegi Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) elődje – vezetője 1985-ben minden alárendelt intézményt arra utasított, hogy tegye naprakésszé az informátorok listáját, és továbbítsa az adatokat a nyilvántartóba. Ennek az utasításnak tett eleget az emigráció tagjainak megfigyelésére szakosodott 0225-ös egység is, amelynek mintegy kétszáz nevet tartalmazó listáján a nacionalista román történetírás képviselőjének számító Pop mellett olyan nevek is szerepelnek, mint Cornel Nistorescu újságíró vagy Dorel Abraham szociológus. Megjelennek magyar nevek is, többek között dr. Jeszenszky Ferenc volt csíkszeredai kórházigazgatóé. Mint ismert, Ioan Aurel Popot másfél hete választották meg az akadémia elnökévé.

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Romania

© PressReader. All rights reserved.