Miklós Edit lett a magyar síszövetség elnöke

Csíki Hírlap - - SPORT -

A múlt héten visszavonult Miklós Edit alpesi sízőt választották meg elnöknek vasárnap a Magyar Síszövetség rendkívüli tisztújító közgyűlésén.

A 30 éves Miklós Edit 26, míg a korábbi elnök Bajai András 2 szavazatot kapott. Az új vezető, akinek megbízatása négy évre szól, beszédében azt mondta, hogy egy hete nagyon kemény döntést hozott, amikor úgy döntött, hogy befejezi versenyzői pályafutását. „Nem engedtem, hogy eltántorítsanak a sísporttól, ezért jelöltettem magam elnöknek” – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy minden energiájával, ambíciójával és szakmai tapasztalatával azon lesz, hogy Magyarország fenn maradjon a sínemzetek térképén. „Az elindított utánpótlásprogramok pedig folytatódjanak, mert vannak biztató eredmények. Azt szeretném, hogy az északi szakágban is olyan eredményeket tudjunk elérni, mint az alpesiben” – szögezte le.

Megválasztása után Miklós Edit az MTI-nek úgy nyilatkozott, azon lesz, hogy elhozza a békét a sísportban, valamint hogy mind a klubok, mind a versenyzők az eredményekre tudjanak fókuszálni. Konkrét terveiről egyelőre nem beszélt, csak annyit mondott, hogy leül egyeztetni a klubokkal, hogy meghallgassa javaslataikat, és egyúttal ő is elmondja nekik saját elképzeléseit.

Az eddigi elnök, Bajai András színjátéknak nevezte a közgyűlést, majd bejelentette a tagságnak, hogy a bíróságon megtámadja a közgyűlés határozatait, mert azt, álláspontja szerint, több okból is törvénytelenül hívták össze. Kifejtette, elnöki jogkörét korlátozták, továbbá a közgyűlés összehívásáról döntő elnökségi ülést, valamint a közgyűlést is csak neki lett volna joga összehívni. A közgyűlést levezető Gótzy Antal, valamint az általa ügyvezető alelnöknek kinevezett Kaszó Klára ezzel szemben azon az állásponton voltak, hogy az alapszabály szerint a közgyűlés határozatai jogszerűek, mert azt az elnök akadályoztatása esetén az alelnök is jogszerűen öszszehívhatta. Kaszó arra hívta fel a figyelmet, hogy éppen az elnökség próbálta meg fenntartani a szövetségben a jogszerűséget, és Bajai volt az, aki ezt megakadályozta. A volt elnök ugyanis nem hívta össze a közgyűlést, pedig az alapszabály ezt előírta számára, miután március 5-én a lemondások miatt működésképtelenné vált az ellenőrző bizottság.

FORRÁS: 24.HU

Miklós Edit. Nehéz út előtt

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Romania

© PressReader. All rights reserved.