Az elmúlás pillanatai szilikonba öntve

Az Art Capital 2018 egyik kiállító művésze a csíkszeredai Berszán Zsolt

Csíki Hírlap - - MŰVELŐDÉS - R. KISS EDIT R. K. E.

Szeptember másodikáig látható Szentendrén, az Art Capital 2018 művészeti fesztivál részeként Berszán Zsolt csíkszeredai képzőművész A bomlás virágai című kiállítása. A szentendrei képzőművészeti seregszemle idén Az édenkert nyomában címet viseli, és őszig tematikus kiállításokkal, filmvetítésekkel, irodalmi estekkel, különleges színházi előadásokkal, koncertekkel várják a közönséget.

AFerenczy Múzeumi Centr um az Art Cap i t a l szervezője. A központ vezetőjével régi kapcsolatot ápol Berszán Zsolt, aki a rendezvény első, 2016-os kiadásán is jelen volt csoportos, illetve egyéni tárlattal. Tavaly ősszel kapott felkérést arra, hogy vegyen részt ezúttal is a szentendrei képzőművészeti seregszemlén. A Yoko Ono tárlatát fogadó Kmetty Múzeum belső udvarán látható a csíkszeredai művész kiállítása, az udvarra és az ott található fákra készített térinstallációs munkákat. A szilikonból megalkotott, vörös színű alkotások az udvar adottságaihoz, elemeihez illeszkednek.

Párhuzamos világ

Az építkezési szilikont 2005 óta használja Berszán Zsolt, akinek munkáit az elmúlt években a fekete szín dominálta, ezúttal azonban a kertben található sok zöldet figyelembe véve úgy döntött, hogy vörös szilikont fog használni. „Ha megnézzük a természet körforgását, látjuk, hogy például egy fa valamikor nem volt, valamiből lett, és majd semmivé bomlik. Ezen körforgás bemutatására hoztam létre a kert terében egy párhuzamos világot, amely egy adott pillanatban találkozik az udvar valóságával, mivel a fákra is készítettem szobrokat. A kiállítás négy objektumból áll: először egy, a földön fekvő munka fogadja a látogatót, következik az egyik fán egy kis installáció, ami a fa egyik hasadékába illeszkedik, a másik fán található a harmadik munka, ami már sokkal erőteljesebben kiemelkedik, és szimbiózisban élő növényként kapcsolódik a fához, illetve a negyedik munka már teljesen különválik a fától, egy növény absztraktizált formájaként is értelmezhető. Ha az ember végigköveti ezt a folyamatot, akkor körforgásszerűen ér vissza a kezdeti állapothoz, azt jelzi, hogy hiába próbálunk építeni egy párhuzamos világot, az nem örök, semmi sem az. Az édenkert is csak egy adott pillanatban él, virágzik, majd semmivé válik” - fejtette ki a művész az elképzelését. A tárlat címe a kiállítás kurátorának, Eged Dalmának az értelmezése, Berszán Zsolt - mint elmondta - soha nem ad a munkáinak sem címet, nem akarja ezzel befolyásolni a nézőt.

Kolozsváron alkot

Csíkszeredában a közeljövőben nem valószínű, hogy láthatja a közönség Berszán Zsolt munkáit, Kolozsváron, a Centru de Interes nevű művészeti központban alkot és működtet kiállítóteret. „Sokat dolgoztam itthon, a csíkiak biztos tudják, hogy nagyon sok mindent próbáltam tenni a csíkszeredai képzőművészetért. Mú- zeumot alapítottunk, kínlódtunk, sokat beszéltem mindenkivel, aki előre mozdíthatta volna a csíkszeredai kortárs képzőművészeti életet. Belebuktunk sajnos, azért is, mert szerintem mi, a művészek sem voltunk erre felkészülve, másrészt pedig a helyi politikum sem. A helyi elit nem érzi ezt még kellőképpen fontosnak. Amikor ezt megértettem, arra a következtetésre jutottam, hogy értelmetlen, szélmalomharc. Kolozsváron felismerték, hogy komoly kulturális programot kell nyújtani, ennek pedig a kortárs művészeti kínálat is része” - fejtette ki a képzőművész. csí kiakkal, merre jár az együttesük. A Hargi ta eg yüt tes ajándék ként, kitüntetésként éli meg a színházi évad végét, hiszen olyan szakmai fórumokra kapott fellépést és bemutatkozási lehetőséget, mint a külföldi turné első állomását jelentő Duna Karnevál programsorozata vagy az ezt követő helyszínek”– fogalmazott András Mihály, az együttes igazgatója a társulat elindulása előtt.

A budapesti fellépések után június 17-én Tatán, június 19-én és 20-án Győrben, június 22-24. között pedig Angliában táncol a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. A Manchesterben szervezett Góbéfest-en táncházat tart, illetve három előadással lép fel a csíkszeredai önkormányzati táncegyüttes.

FOTÓ: SZIGETI GÁBOR CSONGOR

A művészek is tárlatvezetést tartottak. Berszán Zsolt (bal oldalon) és alkotása Szentendrén

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Romania

© PressReader. All rights reserved.