Simone Tempestini rajt-cél győzelme

Súlyos balesetek a Hargita Gyöngye Ralin

Csíki Hírlap - - SPORT - ZÁTYI TIBOR

A Székelyudvarhelyen és környékén megrendezett 26. Hargita Gyöngye Rali a Napoca Rally Academy fiatal tehetsége, Simone Tempestini és navigátora, Sergiu Itu (Citroën DS3 R5) sikerével ért véget.

Akét nap alatt 122 kilométernyi gyorsasági szakasz várt a rekordszámú benevezőre, hiszen minden eddiginél több, összesen 83 páros állt rajthoz. Simone Tempestini negyedik sikerét aratta az idei bajnokságban, és megerősítette vezető helyét a pontvadászatban. A bajnoki címre pályázó vetélytársainak gondjai akadtak a hét végi megmérettetésen.

Az első napon Vali Porcișteanu és Dan Dobre (Škoda Fabia R5) defektet kapott, emiatt közel három perc hátrányba került. A defekt miatt nagyon hátracsúsztak, de sikerült annyira lefaragniuk hátrányukat, hogy végül a negyedik helyen végeztek.

A Dan Gîrtofan/ Tudor Mârza páros jól kezdett, az első napot követően még a harmadik helyen álltak, szombaton reggel pedig a brassói pilóta megnyerte az első patakfalvi gyorsasági szakaszt. Sajnos a Hargita Gyöngye Rali ötödik szakasza, a szentpáli gyorsasági jelentette a végállomást számukra, egy dupla kanyarban lecsúsztak az útról, és felborultak, az autó többször is megpördült a levegőben. Szerencsére senki sem sérült meg a brutális balesetben. Amúgy az első szentpáli gyorson a Norbert Maior/ Francesca Maior ( Peugeot 106) páros is lecsúszott az útról, az autó pedig felborult. Mindketten megsérültek, a székelyudvarhelyi városi kórházba szállították őket felülvizsgálat- ra. Kiderült, mindketten kisebb gerincrándulást szenvedtek, és még szombaton délután kiengedték őket az intézményből.

A második helyet végül a tavalyi győztes Bogdan Marișica szerezte meg, Sergiu Ituval az oldalán ( Ford Fiesta R5). A rali egyik legkellemesebb meglepetését a Florin Tincescu/Alina Pop páros okozta ( Fiat 124 Abarth), hiszen az összetett harmadik helyén végeztek.

A román bajnokság nagy viszszatérője, Constantin Aur is elégedett lehet, hiszen Silviu Moraru navigátorával az ötödik helyen zárt (Škoda Fabia R5). A többszörös ralibajnok is meglepődött nagyszerű teljesítményén, hiszen szakaszgyőzelmet is aratott, ő volt a leggyorsabb a Székelyudvarhely központjában, több ezer ember előtt rendezett Dietrich Árpád szuperspeciálison.

A csí ksz er eda i Ad r i a n Teslovan/Cseh Vajk Imre (Citroen DS3 R3) páros a nyolcadik helyen végzett, emellett megnyerte a kétkerék-meghajtásúak csoportját.

Hargita Gyöngye Rali, végeredmény: 1. Simone Tempestini, Sergiu Itu (Citroen DS3 R5) 1 óra 00:37.5 perc, 2. Bogdan Marişca, Sebastian Itu ( Ford Fiesta R5) 53.0 másodperc hátrány, 3. Florin Tincescu/Alina Pop ( Fiat Abarth 124) 3:26 ph, ... 8. Adrian Teslovan, Cseh Vajk Imre (Citroen DS3 R3) 7:05.5 ph.

A bajnoki pontverseny állása: 1. Tempestini 166 pont, 2. Valentin Porcişteanu 139, 3-4. Bogdan Marişca és Dan Gîrtofan 98-98, 5. Titi Aur 63.

A r omá n ra l i bajnok ság szeptember 7- 8- án a Iaşi-rali val folytatódik.

FORRÁS: ADRIAN TESLOVAN FACEBOOK OLDALA

Jól szerepelt a csíkszeredai Adrian Teslovan és Cseh Vajk Imre. Összetettben a 8. helyen végeztek

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Romania

© PressReader. All rights reserved.