Megaprószentekeltek

Ahova nem szólsz, oda ne üss!

Gyergyói Hírlap - - AKTUÁLIS - BALÁZS KATALIN

Kopogtatás helyett beénekeltek a Gyergyói Hírlap szerkesztőségének ajtaján. „Házigazda, aluszol-e, ily sokáig még nyugszol-e?” – hallhattuk a kérdést a kora délelőtti órában. Balázs József festőművész érkezett, felszalagozott virgáccsal. Mi tagadás, szerkesztőségünk hölgytagjainak hátsója nem maradt veretlen.

„Örvendetes ünnep Krisztus születése, melyen Szent István életét végezte, Szent János pedig példáját követte. Én is elindulék Heródesnek útján, de nem fegyverekkel, se nem dorongokkal, hanem szép termőágakkal. Azt hallottam, disznót öltek, kolbászt, hurkát jó sokat töltöttek, hoztam egy kicsi csípős tormát, el szabad-e osztani” – jött a második kérdés, immár az ajtón belülről, és előkerült a virgács is. Mi glédába álltunk, úgymond hárman felfejlődtünk egyes sorba, és kezdődött a hagyományőrzés.

„Apró szentek, Dávid, Dávid, künn a jégen korcsolyázik, eltörött a korcsolyája, van bükkfája, megcsinálja, fúrja, faragja, mégis a hátán hordozza. Adjon Isten erőt, egészséget, léleküdvösséget!” Ez a rövidkének tűnő rigmus igencsak meg tud hosszabbodni, hiszen minden szóhoz egy virgácssuhintás társul. És ha a hátsó sajdulására a fehérnép felszisszenne, az aprószentekelő elölről kezdi a verset. Kíméletes volt a hozzánk érkező, s bár nagyot suhintott, kicsit ütött, tán egy-két szót is kísérő nélkül hagyott.

Aki a szokást tudja

Kevés társa van már az aprószentekelés hagyományát őrző Balázs Józsefnek, a nyolcágú virgácsot sem tudja mindenki szépre fonni. Amivel minket náspángolt, Kisné Portik Irén férje, Dénes készítette, a díszítő szalagok mindegyikének, színének és fonákjának is van története.

Délelőtt jött a verselő, de tulajdonképpen ebben a napszakban a gyermekek szoktak aprószentekelni. Déli harangszóig csupán, mert dél körül „elmegy a virgács ereje.” A délután és az este a felnőtt férfiaké, komámasszonyt, sógorasszonyt szokás ilyenkor meglátogatni. Régen a legények éjszaka, éjfél után indultak útnak, és hajnalig járták a leányos házakat, ki szánon, ki gyalog. Négyesével, hatosával összefogontozva mentek, de csak oda, ahol karácsonykor megénekelték a leányt. Ez szabály volt, mondhatni írott, ezen szavakkal: ahova nem szólsz, oda ne üss!

A kaput érdemes volt ilyenkor nyitva tartani, mert ha nem, vagy a tetején ugrottak át a legények, vagy kiemelték azt a sarkából, és három szomszéddal tovább vitték, sáncba, patakba dobták. Annak is megvolt a módja, hogy csak akkor mehetett be az újabb csapat aprószentekelő, ha az előzőek már kijöttek a leánytól. Bent süteménnyel, pálinkával, borral köszönték meg a lányok a ter- mőággal való „megérintésüket”, és aki a szokást tudta, szalagot kötött a legények virgácsára.

A leány úgy várt, ahogy kell...

Balázs József virgácsa is igencsak felszalagozott, a színeknek is jelentésük van: aki pirosat köt, az a szeretetét fejezi ki, aki zöldet, az a reményét, aki nem remél, fehéret ad, és aki kéket köt, ahhoz jövőre nem kell menni. Kivétel persze a Mária-kék, az megtiszteltetés, főleg, ha kézírás van rajta, jókívánsággal: „Azt kívánom tenéked, hogy tartsa meg a Jóisten a szokásodat”, alatta pedig egy női név aláírás gyanánt.

Sok aprószentekelős történet van az alfalvi festő tarsolyában. Amikor a legénycsapatok egymás szánjából kifogták a lovakat, amikor akkora hó hullt, hogy az utcában megfordulni nem lehetett, csak tolatva sikerült kijönni, amikor a filmezők kedvéért több szögből is megverték a szép leányokat... Azt mondja, legszebb élményét sosem fogja elfeledni: „A leány úgy várt, ahogy kell. A Fenek útján lakott. Bementünk az előszobában, ott kezdtük az éneklést. Az ablakon átsejlett Olga alakja. A kanapéra volt ledőlve. Pongyolában. Nem hálóingben, de nem is felöltözve. Egy éjjeli lámpa világított csak a szo- bában, semmi más. Amikor bebocsátást nyertünk, akkor láttuk, hogy a szobában kihúzott ruhaszárító kötél telirakva szalagokkal. Olyan volt, mint a szalagfüggöny. Megvertük, kitöltögette nekünk az italokat, ittunk, mindenkinek kötött az aprószentekére egy szalagot, s kikísért a kapuig, pongyolában.”

Megköszöntük Jóskának, hogy minket is részeltetett a hagyományból. Ígértük, jövőre mi is befektetünk, hogy a jó szokást ápoljuk, a festőművész szép élményeit gyarapítsuk: spórolás nélkül költünk szalagra és pongyolára.

FOTÓ: GERGELY IMRE

Ilyen jóízű verésben rég volt részünk

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Romania

© PressReader. All rights reserved.