Alakítsunk ki jó étkezési szokásokat!

Segítség a januári fogyókúrához: így tartsuk be az újévi fogadalmunkat

Gyergyói Hírlap - - EGÉSZSÉGÜNKRE - FORRÁS: MDOSZ.HU

Az ünnepek alatti evés-ivás után általában sokan fogadják meg, hogy januártól lefogynak, megszabadulnak a felhalmozott súlyfeleslegüktől. Néhány hét után azonban mégis elfogy a lendület, és a kitűzött célokat csekély mértékben vagy egyáltalán nem sikerül elérni. De vajon mi lehet ennek az oka és mit tehetünk ellene? A Magyarországi Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) tanácsaival sikerre viheti a fogadalmát.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a mindöszsze egy-két hetes ünnepi túlevés felelős az elhízásért, és hogy pár hetes diéta képes orvosolni a bajt. Rosszul rögzült napi rutinok, „Feljött rám néhány kiló az ünnepek alatt!” – sokszor hallottuk már ezt az ismerőseinktől, nem igaz? A súlyfeleslegért azonban nem lehet kizárólag a karácsonyt és a szilvesztert hibáztatni. „Ahhoz, hogy valakin megjelenjenek a plusz kilók, ami túlsúlyhoz, végül pedig elhízáshoz vezet, olyan rendszeres, rosszul rögzült napi és étkezési rutin szükséges, ami nem alakulhat ki egyetlen hét alatt” – világított rá Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke.

Az elhízás okára egyszerű a válasz

Mint ahogyan azt JeanMichelle Borys, a világ legnagyobb, az elhízás megelőzését szolgáló hálózataként ismert EPODE főtitkára őszi budapesti látogatása során is elmondta, az elhízás oka pofon egyszerű: több energiát viszünk be, mint amennyit leadunk! Persze nem feledkezhetünk meg a stresszről, a környezetszennyezésről és az alváshiányról sem, ami szintén hozzájárulhat az elhízáshoz. Mindennek komoly pszichológiai következményei is lehetnek, hiszen az érintettek gyakran úgy érzik, hogy nem tudnak olyan teljes és kiegyensúlyozott életet élni, amilyet szeretnének. A túlsú- lyosok és elhízottak számának növekvő tendenciája az egyes országok GDP-jére – rövid és hosszú távon – is hatással van, ugyanis az elhízás talaján kialakuló betegségek kezelésének az egészségügyi költsége nagyon magas.

Tehetünk ellene?

A rossz szokásoktól igen nehéz megszabadulni, de nem lehetetlen! Nézzük végig a napi rutinunkat, és keressük meg azokat a pontokat, ahol tudunk, és ahol kell is változtatni. Például ha két étkezés között mindig az édesség automatát támadjuk meg, akkor legyünk előrelátóak, csomagoljunk reggel magunknak gyümölcsöt, zöldséget, joghurtot, és hagyjuk otthon az apró pénzt. Vagy próbáljuk ki az MDOSZ alábbi tippjeit:

• Vezessünk étkezési naplót 2 hétig! Előfordulhat, hogy a nap végére elfelejtünk dolgokat, mondjuk azt az extra sütit, amit a kollégánk hozott be, vagy azt a dugi snacket a fiókban, amit munka közben ettünk meg. Ha viszont minden egyes falatot számon tartunk, sokkal tisztábban fogjuk látni étkezési szokásainkat.

• A diétásból se együnk többet! Bizonyított tény, hogyha valamiről azt hisszük, hogy diétás, akár 30 százalékkal is többet eszünk belőle, mint mondjuk egy hagyományos élelmiszerből. Pedig attól, hogy valami kevesebb kalóriát, szénhidrátot vagy zsírt tartalmaz, nem jelenti azt, hogy korlátlanul fogyasztható.

• Kérjünk segítséget! Ha úgy érezzük, hogy egyedül nem tudunk megbirkózni az étrendünk megváltoztatásával, forduljunk dietetikushoz, akitől tanácsot kérhetünk minden táplálkozást érintő kérdésben, vonatkozzon az az egészség fenntartására vagy a táplálkozással összefüggő betegségek kockázatának csökkentésére. Használjuk az országos lefedettségű és bárki által elérhető MDOSZ dietetikus címtárat a http:// dietetikuskereso.mdosz.hu oldalon.

Talán mind tettünk már újévi fogadalmat január elsején, amelyet az első két hétben gond nélkül sikerült is betartanunk, de utána mégis alábbhagyott a kezdeti lelkesedés. Ez különösen veszélyes akkor, ha épp súlyvesztés a célunk, mert amellett, hogy a sikertelenség kedvünket szegheti, nemcsak hogy visszatérhetünk a fogadalmunk előtti súlyunkhoz, de még felül is múlhatjuk azt. A problé- ma abban gyökerezik, hogy sokan valójában még nem állnak készen arra, hogy megváltoztassák a rossz szokásaikat, illetve olyan célokat fogalmaznak meg, amelyeket szinte lehetetlen megvalósítani.

Tűzzünk ki reális célokat!

A sikertelenség nemcsak a testsúlyunkra, de a közérzetünkre és az önbecsülésünkre is komoly hatást gyakorol. „Ahelyett, hogy azt mondjuk, egy év alatt le fogok adni 30 kilót, tűzzünk ki rövidebb távú célokat! Határozzuk meg a fogyás mértékét heti fél kilóban, maximum egy kilogrammban, ami még a szervezetünk számára is biztonságos és könnyen tartható” – figyelmeztet Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke. Ráadásul a mérsékeltebb, de folyamatos súlyvesztéssel kisebb az esélye annak, hogy a leadott kilók újra visszaszökjenek. „Jelenleg a magyar felnőtt lakosság 65 százaléka túlsúlyos vagy elhízott. A rendszertelen étkezés, a reggeli elhagyása, a kalóriában gazdag ételek fogyasztása és az inaktív életmód mind hozzájárulnak ahhoz, hogy súlyfelesleg alakuljon ki. Ahhoz, hogy ezen változtatni tudjunk, olyan jó szokásokat kell kialakítanunk, mint a mindennapos reggelizés vagy heti két-három óra sportolás, ez pedig nem megy egyik napról a másikra” – int türelemre az elnök.

Így valósítsuk meg a fogadalmunkat öt lépésben

1. Először is kérdezzük meg magunktól, hogy valóban meg akarunk-e változni, vagy csak a külvilágnak szeretnénk jobban megfelelni?

2. Ha valós a motiváció, akkor határozzunk meg konkrét, reális célokat! Ahelyett, hogy „Le fogok fogyni!”, mondjuk azt, hogy „Minden héten minimum fél kilót fogok fogyni, hogy minél jobban érezzem magam a bőrömben!” vagy „Minden nap reggelizni fogok, és hetente háromszor sportolok!”

3. Gyűjtsük össze azokat az elhatározásainkat, amelyek lépésről-lépésre segíthetnek elérni a célunkat – például sétálok minden nap húsz percet, legalább heti négyszer főzök otthon – és tegyük ki a listát egy jól látható helyre, hogy minden nap emlékeztessük rá magunkat.

4. A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének ajánlása szerint fontos, hogy fogyasszunk naponta 400 gramm gyümölcsöt és zöldséget, legalább egyszer teljes értékű gabonafélét, fél liter tejet vagy ennek megfelelő tejterméket, és hetente legalább egyszer halat. Minden főétkezésünk tartalmazzon teljes értékű fehérjét ( húst, halat, tejet, tejterméket vagy tojást). Táplálkozzunk rendszeresen, napi három-öt alkalommal, és gondoskodjunk a bőséges folyadékbevitelről (elsősorban ivóvíz formájában).

5. Vezessük az eredményünket egy naplóban. Ha látjuk, hogy honnan indultunk és mennyit tettünk meg az előre kitűzött cél érdekében, akkor tovább maradhatunk motiváltak. Ha pedig fogytán van a lendületünk, a naplóból meríthetünk egy kis extra erőt.

Ha úgy érezzük, hogy egyedül nem tudunk megbirkózni étrendünk megváltoztatásával, forduljunk dietetikushoz, akitől tanácsot kérhetünk minden táplálkozást érintő kérdésben.

FOTÓK: PIXABAY.COM

Minden nap fogyasszunk legalább 400 gramm gyümölcsöt és zöldséget

A súlyfeleslegért nem lehet kizárólag a karácsonyt és a szilvesztert hibáztatni

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Romania

© PressReader. All rights reserved.