Kényszerű időutazás

Krónika - - CÍMLAP -

Jóformán észre se vettük, olyan gyorsan történt: valami úton-módon szárnyaira kapott az idő, hirtelen sarkon fordult, és már egy emberöltővel korábban találtuk magunkat. Mi sem vagyunk teljesen vétlenek ebben a kényszerű időutazásban, mert elbambultunk egy kicsit: ’89 decemberében túlcsordult az örömpohár, 1996-ban megint nem figyeltünk eléggé, amikor pedig 2000 után érezni kezdtük az EU-tagság mézesmadzagjának az illatát, már ha akartuk volna sem bírunk magunkkal az örömtől. Végre-valahára, ezt letagadni sem lehet, hisz amott, a sarkon túl már tejpatak csordogál, a másik utcában pedig mézzel permeteznek a falevelek! Igen, ezt mondogattuk és hittük is, különösen, hogy a mi országainkban addig mehettünk egyszerű személyinkkel, ameddig a pénztárcánk bírta. Az örömöt gyorsan ürömmel öntötte nyakon a válság, de könnyebben viseltünk mindent, a nagy család támaszát érezve. És azt, hogy szabadok vagyunk! Erre vágytunk, fiatalságunk ennek reményében telt el olyan gyorsan. Ha akkor… Mit akkor?! Minek az emlékezgetés, a nosztalgia, amikor végre itt a szabadság. Csak nem fogjuk visszasírni a Szabad Európa Rádió tisztán csengő szavait?! Kész, sikerült, megéltük ezt is! S ez az önbiztatás volt talán a legnagyobb hiba: vigyázó szemeinket nem odavetettük, ahol a csal- faságot, hazugságot, átverést észrevehettük volna, hanem biztattuk magunkat, hogy most már nagyon rossz úgysem lehet. És ugye, hogy lehetett?! Ugye megint igaza lett a városi legendának, miszerint a pesszimistát az különbözteti meg az optimistától, hogy előző szerint ennél rosszabb már nem lehet, utóbbi viszont mosolyogva rávágja, dehogynem! Az utóbbi másfél év napról napra rosszabbodik, olyasmik történnek, amiket talán még régen sem gondoltunk volna, de nemcsak mi, hanem velünk kapcsolatban mások sem. Nem látok bele ezeknek a másoknak a fejébe-lelkébe, mert ha későn is, de most már mindennel és mindenkivel szemben gyanakodom. A Szabad Európa Rádió újraindításának és az antennák mifelénk fordításának viszont mégiscsak nagyon sok oka lehet. Szükség van megint a jó szóra, szükség van a biztatásra. Szükség van a reményre. Bár ez most már egészen másként fest, mint a fiatalságunk idején esténként a rádió hangjaiból összeálló reménykép. Örülök ennek az időutazásnak, de nem örülök a kényszerűségének. Azt hiszem, egyelőre nem akarom elhinni, hogy viszszatértünk volna a csak másoktól hallott, de saját bőrünkön nem érzékelhető szabadság utáni heveny vágyakozás korába. Szeretném, ha tévednék. De kiderül-e vajon?

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Romania

© PressReader. All rights reserved.