Látogatói ösvényeket alakítottak ki a Túri-hasadékban

Krónika - - ERDÉLYI TUDÓSÍTÁSOK - B. E.

A kevésbé gyakorlott túrázók számára is elérhetővé vált a Túri-hasadék: hétfőn átadták az új látogatói ösvényeket a vadregényes, szűk szurdokban. Mint sokan tudják, a Tordai-hasadék közvetlen szomszédságában található természetvédelmi övezet eddig is látogatható volt, ám csak a nagy gyakorlattal bíró, különleges túrafelsze- reléssel ellátott személyek számára ajánlották, főként a Rák-patakon való többszörös átkelés miatt számított különlegesen nehéz terepnek.

Mint a Kolozs megyei önkormányzat sajtóosztályának közleménye felidézi, a rezervátum látogatásának megkönnyítése érdekében a hegyiés barlangimentők szolgálata a nyár elején azt javasolta, hogy több turistaösvényt alakítsanak ki a szurdokban, a munkálatok csaknem három hónapig tartottak. A bal felőli hegyoldalt acélkabelekkel és lábmagasságban kampókkal látták el, kivágták a zavaróan ható alacsonyabb növényzetet, a fákat azonban nem bántották. Kijelölték ugyanakkor az ösvényeket, táblákkal jelezték a körutakat, és tematikus pannókat, látogatói útmutatót és „házirendet” is kihelyeztek – mutat rá a közlemény.

Vákár István, a Kolozs megyei közgyűlés alelnöke látogatói ösvények hétfői ünnepélyes átadása alkalmával elsősorban a hegyimentőknek és a tordatúri önkormányzatnak gratulált, és egyúttal ígértet tett, hogy a megyei tanács a továbbiakban is támogatni fogja a kezdeményezést, hogy minél több turista meglátogathassa a hasadékot..

A látogatói ösvény nagyjából 1,6 kilométer hosszú, körülbelül két és fél óra alatt lehet bejárni. Szükség van ugyanakkor minimális felszerelésre is, főként védősisakra, hámra. A szakemberek ajánlása szerint pedig a stabil időjárás is elengedhetetlen, hogy a patak áradása miatt ne kerüljenek bajba a szurdokban tartózkodók. A hegyimentők amúgy azt tanácsolják, hogy az érdeklődők a kék körrel jelölt ösvényt kövessék, Tordatúr irányából induljanak, menjenek le a szurdokba, majd a bal oldalon térjenek vissza.

A Túri-hasadék összesen 25 hektáron terül el, a Tordai-hasadéktól északra, Kolozsvártól délre, Tordatúr és Koppánd között található, a Rákpatak mentén alakult ki. Hossza 1850 méter, a völgy mélysége 100–150 méter között változik.

FOTÓ: KOLOZS MEGYEI TANÁCS

Várják a túrázókat. Most már megfelelő infrastruktúra segíti a Túri-hasadékra kíváncsi látogatókat

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Romania

© PressReader. All rights reserved.