Vasnak, de nem a kötelezőt

Dalom megkedveléséhez elengedhetetlen, hogy a gyermek otthon olvasni lássa a szülőt

Udvarhelyi Híradó - - MAGAZIN -

ként még a legnagyobb könyvmolyok kezérült olyan kötet a kötelező olvasmányokból, rt inkább vállalta az elégtelent, mint hogy okon át szenvedjen az olvasásával. A mai még nehezebben vesznek kézbe ilyen ket. Tévhit, hogy az ifjúság nem olvas, csak m a kötelezőt.

elező olvasmányokat r mi sem igazán kedük, ráadásul az egészasz dolga az ellenkezés, anáré pedig a kötelező ok elolvastatása, roszben a tananyag leadása. gtön a ring két ellenkel indulnak a felek” – vénka, a kovásznai Kőrösi dor Gimnázium oktatóartanárnő tapasztalata atalok igenis olvasnak. s, akikről nem feltételezők ritkán dicsekednek egyrészt a fiatal genemára nem „menő” maasni, másrészt nem azt amit a tanár elvár tőlük.

rofilt Zrínyi hőseinek!

talataim szerint a tankább kortárs művek, a skála pedig széles, az ízlése és érdeklődési n szemelget. A legfontoium, hogy érdekes, izyen, de a diák és nem a mszögéből nézve. A szerrzéke már csak hab a magyarázza az oktató. gyú gyerekekként emiskoláskorúakat, mert világába beleszületett, abban felnövekvő generációt már csak a gyorsan váltakozó információ köti le. A tanárnő szerint a legjobb megoldás az lenne, ha a digitális világot is bevonnák az oktatásba. Bevallása szerint minden évben tanul valami újat számítógép- és internethasználat terén a diákoktól. Ha pedig ehhez hozzákapcsolják a tanár szakmai tudását, egymástól tanulva, szórakozva veszik át az anyagot.

Czilli Aranka szerint internetre szabott feladatokkal számos klasszikus irodalmi művet könynyebb közelebb hozni a diákokhoz. De a tanárnő is elismeri, hogy bizony van olyan olvasmány, amit már ideje lenne kihagyni a tananyagból. A székelyföldi magyartanárnő szerint nem gond, ha egy fiatal iskolás tudományos-fantasztikus vagy fantasyköteteket olvas. Az irodalomtanításhoz ugyanis elengedhetetlen, hogy a diák mindenekelőtt megszeresse az olvasást. Az oktató elmondása szerint még soha nem találkozott olyan diákkal, aki A kőszívű ember fiainak lapozgatása közben kapott volna rá a könyvbújásra, a Harry Potter-köteteket vagy a Szent Johanna-gimi történeteit viszont különös olvasási étvágygyal falják.

„Semmiképp nem arról beszélünk, hogy a gyerek nem szeret olvasni. Ha hagyjuk, hogy a diák azt olvassa, amit szeret, és elismerjük, megdicsérjük ezért, marad esélyünk arra, hogy megszereti az irodalomolvasást, és szívesebben veszi kézbe azt is, amit a rendszer kedvéért kell elolvasni. Így a kötelező már kevésbé lesz mumus számára” – mondta el a tanárnő, aki szerint mindenképpen csak játékosan, empátiával és a diákok iránti alapvető megértéssel felvértezve lehet megkedveltetni a klasszikus magyar irodalmat a tinédzserekkel. Hangsúlyozta, egy tanár nem tehet úgy, mintha Zrínyi eposza vagy a Fanni hagyományai maga lenne a kellemes időtöltés. A gyereknek éreznie kell, hogy amenynyiben nem köti le az adott mű, az nem az ő gyengesége. El kell fogadnunk, hogy a barokk korszak óta nagyot fordult a világ, az általános értékrendszer, így természetes, hogy egyetlen kamasz fiú sem fog meghatódni Fanni örökös fájdalmaitól, ahogy egyetlen kamaszlány sem esik hasra Radivoj és Juranics hőstettétől.

A szülő mutasson példát!

Az irodalomtanár határozottan úgy véli, itt lenne az ideje annak, hogy újra átgondolják, frissítsék a kötelező olvasmányok listáját. Például az általános iskolában a János vitézt, de még a Toldit is szívesen olvassák, a hetedik osztályos kamasz lelkének kifejezetten jót tesz A kis herceg, de aztán nyolcadik osztály végén jön A kőszívű ember fiai mint az első emészthetetlen falat, amely után rögtön lankad az érdeklődésük a kötelező olvasmányok iránt. Jókai klasszikusa nem a 21. századi fiatalok világa, nem tudnak azonosulni vele, nem nyújt nekik maradandó, személyes élményt Legfeljebb a szerelmi érdeklődését. A líceumban is egymást követik a nehéz falatok, a tanárnő tapasztalatai alapján a lányok Zrínyi eposzától, a fiúk Fanni hagyományaitól szoktak sokat szenvedni.

„Érdekes módon, ahogy eljutunk a klasszikus modernséghez, már egyre többen kezdik felkapni a fejüket, hogy ez érdekes, izgalmas, jó volt. A 11–12. osztályos anyag az, ami nagy eséllyel nyújt nekik esztétikai élményt, örömet. A diákok nagy százaléka ugyanis szívesen olvassa Mikszáth, Kosztolányi, Móricz regényeit, Ady, József Attila és Radnóti lírája pedig általában otthonra talál a lelkükben. A 12. osztály végére vagy értő irodalomkedvelőt nevelünk, vagy teljesen elriasztjuk őket az irodalomfogyasztástól. De rugalmassággal, empátiával és sok türelemmel felvértezve rossz munkát nem végezhet az irodalomtanár” – véli Czilli Aranka.

A tanárnő szerint a szülőnek otthon példát kell mutatnia: mivel a gyerek mindig a felnőtt mintát követi, abban a családban, ahol a szülő néha bekuckózza magát egy könyvvel valamelyik sarokba tévézés helyett, ott nagyobb valószínűséggel fog rászokni a kisebb családtag is az irodalomolvasásra, mint ott, ahol az egyetlen olvasnivaló a házban a postaládából kéthetente előkerülő áruházi ajánlatlajstrom.

A könyvekben is az akciót keresik

Kende B. Hanna erdélyi származású gyermekpszichológus egyik közkedvelt művében, a Harry Potter titka – a gyermek csodavilága című könyvében kifejti: a fantáziaregények egyik erős, közös jellemvonása az, hogy nem egy adott olvasóréteghez szólnak, hanem gyerekeket, serdülőket felnőtteket öregeket egyaránt rint a Harry Potter és A Gyűrűk Ura olyan zárt világ, amelybe könnyen beleélheti magát. A pszichológus számos olyan felnőttel találkozott, aki messziről elutasítja ezeket az ábrándvilágokat. Igaz, többségük esetében gyerekkorban mese helyett felnőttes, valós történeteket meséltek a szülők, a klasszikus magyar irodalom tehát csak akkor nyújthat élvezetet, ha megfelelően felnőtt hozzá az olvasója. A szakértő szerint a gyermekek egészséges szellemi neveltetéséhez szükség van mesei világra, amelyet a népmesék mellett akár a fantasy is nyújthat, ezt pedig majd a későbbiekben ki lehet egészíteni reális, klasszikus irodalommal.

Benoit Virole francia pszichológus szerint nem véletlen, hogy a vontatottabb szépirodalmat nehezebben olvassák a jelenkor ifjai, hiszen a fiatalok olvasási készsége lecsökkent, ráadásul szokásaiban is változott a tévénézés, valamint a számítógép és az internet hatására. A fiatal nemzedékek egy-egy olvasmányban ugyanazokat a jellemzőket, képi, formai világot, változékony jeleneteket, szimbolikus karaktereket keresik, mint a videojátékokban, rajzfilmekben. A populáris irodalom művei jóformán akciókönyveknek tűnnek a klaszszikus szépirodalmi alkotásokhoz képest. Előbbiek gyors dinamikája könnyebben leköti a fiatalokat, éppen úgy, ahogy a múlt század fiataljait Gulliver és Robinson kalandjai. Boldizsár Ildikó magyar meseterapeuta szerint a gyermekés ifjúsági irodalom sikeres kortárs szerzői figyelembe veszik, hogy a modern gyerekek teljesen másként viszonyulnak a valósághoz, mint elődeik: a maiaknak minden lassúnak tűnik, ami nem változik nagyjából hat másodpercenként, a rajzfilmekben ugyanis ennyi idő telik el két akció között.

FOTÓ: PIXABAY.COM

Nem a diák hibája, ha nem szereti a kötelezőt

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Romania

© PressReader. All rights reserved.