Jól játszott, de kikapott a Sepsi OSK

Udvarhelyi Híradó - - T -

A román labdarúgó 1. Liga alapszakaszbeli 26., utolsó fordulójának vasárnap esti mérkőzésén a sepsiszentgyörgyiek az első félidőben három nagy helyzettel is ráijesztettek az Európa Ligából kiesett FCSB csapatára, ám a második játékrész elején csapatkapitányuk, az elefántcsontparti Ousmane Viera olyan ügyetlenül próbált kifejelni egy beadást, hogy a labda saját kapujában landolt. Ezután már a bukarestiek akarata érvényesült, a csereként beállt Man is lőtt egy gólt. A rájátszásban az FCSB a bajnoki címért küzdhet az 1– 6. csoportban, míg a Sepsi OSK a kiesés elkerüléséért játszik a 7–14. helyezettekkel. Az együttesek az alapszakaszban szerzett pontjaik felével kezdik a play-offot, a páratlan pontszámú csapatok esetében a felezés után felfelé kerekítenek.

Az alapszakaszt a CFR 59 a második FCSB-t, és nyolccal a harmadik Craiovát. Mivel a rájátszásra megfeleződnek a csapatok pontszámai, a kolozsváriak (30) a fővárosiakkal (28) szemben kétpontos előnnyel várják a play- off küzdelmeit, a rájátszás hét végi első fordulójában CFR– Jászvásár, FCSB–Viitorul és Craiova–Astra mérkőzéseket rendeznek.

Addig a héten az érdekelt csapatok lejátsszák a Román Kupa negyeddöntőit, Medgyesi Gaz Metan– Astra Giurgiu ( kedd, 20.30), Nagyszebeni Hermannstadt–Bukaresti FCSB (szerda, 18.30), FC Botoşani– Jászvásári CSM Poli (szerda, 21.15) és CSU Craiova–Bukaresti Dinamo (csütörtök, 20.30) párosításokban.

A Bukaresti Dinamo szerződést bontott a csapat vezetőedzőjével, Vasile Miriuțăval. Erre azt követően került sor hatcsapatos felsőházi rájátszásba. A korábbi magyar válogatott Miriuță szeptember közepe óta irányította a bukaresti együttest. Helyét a korábbi román válogatott Florin Bratu veszi át, aki legutóbb az U18-as válogatottat vezette.

Labdarúgó 1. Liga, 26., utolsó forduló: FCSB– Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 2– 0 (0– 0), gólszerzők Viera (51., öngól), Man (86.); Bukaresti Juventus– Kolozsvári CFR 0– 2 (0– 0), gólszerzők Omrani (64.), Ioniță (67.). Korábban közölt eredmények: Craiovai U– Temesvári Pol i 1– 1, FC Botoșani–Medgyesi Gaz Metan 1– 0, Jászvásári Pol i– Vi itorul Ovidiu 0–1, Astra Giurgiu–Bukaresti Dinamo 2– 0, Bukaresti Juventus– Kolozsvári CFR 0– 2. A Concordia Chiajna–FC Voluntari mérkőzés lapzártánk után ért véget. Az élmezőny: 1. Kolozsvári CFR 59 pont 2 FCSB 55 3

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Romania

© PressReader. All rights reserved.