Kezdődik a beiratkozás

Véglegessé vált a beiratkozások ütemterve és a következő tanév szerkezete is

Udvarhelyi Híradó - - AKTUÁLIS - ANTAL ERIKA, MOLNÁR RAJMOND

Közzétette a tanügyminisztérium az elemi osztályokba való beiratkozások ütemtervét és módszertanát a 2018–2019-es tanévre, ugyanakkor közvitát követően összeállították a következő tanév szerkezetét is.

Aszaktárca közleménye szerint a gyerekek elemi osztályokba való beíratásának első szakasza március 8-a és 26a között zajlik, majd ezt követi április 12-e és 18-a között a második szakasz, amikor azokat a gyerekeket lehet beíratni a szabadon maradt helyek függvényében, akik az első szakaszról valamilyen okból lemaradtak – írta az Agerpres hírügynökség. Az előkészítő osztályba azokat a gyermekeket lehet beíratni, akik augusztus 31-ével bezárólag betöltik a hatodik életévüket. A szülők kimondott kérésére azonban a hatodik életévüket szeptember elseje és december 31-e között betöltő gyerekeket is be lehet íratni előkészítő osztályba, amennyiben megfelelő pszichoszomatikai fejlettségi szinten állnak. Erről a megyei oktatási tanácsadó központok (Centrul Judeţean de Resurse şi Asistenţă Educaţională – CJRAE) állíthat ki megfelelő elismervényt március elseje és 23-a között. Március elsején minden iskola közzéteszi a beiskolázási tervet és az előkészítő osztályok számát. Azok a tanintézmények, amelyek előkészítő osztályok indítását tervezik, kötelesek nyílt napot szervezni az érdeklődők számára március 1-12. között.

168 napos a következő tanév

Közel negyvenezer véleményt vett figyelembe az oktatási minisztérium, amikor elkészítette a következő, a 2018–2019-es tanév szerkezetét. A döntés szerint az iskola szeptember 10-én kezdődik és június 14-ig tart. A téli va- káció december 22. és január 13. között lesz, a félévi szünidő pedig február 2. és 10. között. A tavaszi vakációt április 20. és május 5. között kapják a tanulók.

A minisztériumi közlemény szerint a jövő tanév tanév 168 napból áll, a kisiskolások és óvodások 2018. október 27. és november 4. között is vakációzni fognak. Az érettségire készülő középiskolások 2019. május 31-én fejezik be az iskolát, a nyolcadikosok június 7-én. A jövő tanévben is lesz Iskola másként hete, amelyet öt egymást követő tanítási napon kell megszervezniük a pedagógusoknak. Valamennyi tanintézet saját maga döntheti el, hogy mikor kapcsolódik be ebbe az országos programba, a lényeg, hogy 2018. október 1. és 2019. május 31. között kell megtartani. Ez alatt a hét alatt a tanítók, osztályfőnökök a diákokkal és szülőkkel együtt döntik el, hogy mivel foglalkozzanak. Mehetnek tanulmányi kirándulásra, választhatnak egy témát, amelllyel foglalkoznak, ellátogathatnak öregotthonba, árvaházba, megismerkedhetnek különböző kulturális, szociális intézménynyel, betekintést nyerhetnek olyan vállalkozásokba, műhelyekbe, amelyek iránt érdeklődnek.

A félévi dolgozatokat a félév vége előtt legkésőbb három héttel kell elkészíteniük, az országos tantárgyversenyeket a tavaszi vakációban szervezik meg.

FOTÓ: VERES NÁNDOR

Március 8-a és 26-a között zajlik a körzet szerinti beiratkozás

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Romania

© PressReader. All rights reserved.