N a napon

Udvarhelyi Híradó - - OÁZIS -

György párbajgyőzte epeirosi ezzel megmentette rfehérvárat.

ületett Kertbeny Károly dító, bibliográfus. Petőfi az ő fordítása tette iskülföldön.

híd felépítésének támora megalakult a Budaídegylet, gróf Szécheván kezdeményezésére.

odva és magányosan lt Alphonse Marie Louis e Lamartine francia kölügyminiszter.

ületett Somlay Artúr res Kossuth-díjas szízínészpedagógus (Valarópában).

ületett Vaclav nszkij lengyel szármarosz balett-táncos, akit n idők legkiválóbb férfi ának tartanak.

lt gróf Apponyi György bíró, a későbbi neves us, gróf Apponyi Albert

Ez az első bizonyíték arra, hogy a nagyjából egy évtizede forgalomban lévő eszközök jelentősen befolyásolják az emberi egészséget, ami arra utal, hogy veszélyesebbek a korábban véltnél – idézi a medicalxpress. com portált az MTI. A csaknem 70 ezer ember adatainak elemzésével készült tanulmányt az amerikai Nikotin- és Dohánykutatási Társaság éves konferenciáján mutatták be Baltimore-ban. A Kaliforniai Egyetem San Franciscó-i intézményének ( UCSF) kutatói megállapították, hogy a hagyományos cigaretta napi fogyasztása majdnem megháromszorozza a szívroham esélyét, ráadásul a napi e-cigarettázással járó kétszeres kockázat ehhez hozzáadódik, aki tehát mindkettőt naponta szívja, annak ötszörös szívrohamkockázattal kell számolnia.

Az e- cigaretta régóta tudományos viták témája, ám egy- re gyűlnek azok a bizonyítékok, amelyek közvetlen egészségkárosító hatást tulajdonítanak neki. A múlt hónapban az amerikai tudományos akadémia egy tanulmánya kimutatta az e-cigaretták fiatal fogyasztókra gyakorolt káros hatását: bizonyították, hogy a fiatalok körében az e-cigaretta használata növeli a hagyományos cigarettára való áttérés esélyét. A jelentés szerint akkor még nem volt bizonyíték arra, hogy az elektromos cigaretták növelnék a szívbetegség, a rák vagy a légúti kórok kockázatát, állatkísérletekben azonban már találtak arra utaló eredményeket, hogy a hoszszú távú e-cigaretta-használat fokozhatja az említett betegségek veszélyét. Noha az e-cigaretták a hagyományos cigarettáknál kevesebb rákkeltő anyagnak teszik ki fogyasztóikat, nagy koncentrációban tartalmaznak mikroszemcséket és más mér- geket, amelyeket a szív- és keringési betegségekkel, illetve a nem daganatos tüdőbetegségekkel hoztak összefüggésbe. Ezeknek a betegségeknek a számlájára írható a dohányzás okozta elhalálozások több mint fele.

Az új tanulmány szerzői egy 2014 és 2016 között készült egészségügyi felmérés adatait használták, ebben 69 725 ember vett részt. A kutatók figyelembe vették a részvevők életkorát, nemét, testtömeg-indexét és más egészségi adatait, egyebek közt azt, hogy magas-e a vérnyomásuk, a koleszterinszintjük és hogy cukorbetegek-e, valamint fogyasztanak-e hagyományos cigarettát. A kockázati tényezők kiszűrése után megállapították, hogy a napi e-cigarettázás jelentősen, majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát, a hagyományos cigaretta napi szívása pedig majdnem megháromszorozza.

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Romania

© PressReader. All rights reserved.