Meglepte a mezőnyt az Olimpic

Hamar felvette a bajnokság ritmusát az ifjúságiakra alapozó vásárhelyi együttes

Vásárhelyi Hírlap - - SPORT - HORVÁTH BÁLINT OTTÓ

Várakozáson felül teljesít a másodosztályú női kézilabda-bajnokságban ősszel bemutatkozott Marosvásárhelyi Olimpic. Az ifjúsági játékosokra épülő együttes remek idénykezdetet tudhat maga mögött, hiszen a tizennégy csapatos mezőny középmezőnyében tartózkodik.

Három győzelem, egy döntetlen és egy vereség a fiatal marosvásárhelyi csapat mérlege az A osztályú bajnokság B csoportjának első hét fordulójában. Ez a teljesítmény mindenképpen dicséretre méltó, figyelembe véve, hogy a Mihaela és Claudiu Evi házaspár által irányított Olimpic fennállása során eddig csak az ifjúsági bajnokságokban vett részt. Ráadásul a csapat keretét kizárólag helyi, tehetséges kézilabdázók alkotják, közülük megemlíthető a vezéregyéniségnek tekinthető Monica Bărăbaș, Andreea Târșoagă vagy Carla Lăcătuș, akik a román korosztályos válogatott tagjai is.

A szezon kezdete előtt az Olimpic a legtöbb mérkőzésén második számú esélyesnek számított, de az eddigi eredmé- nyeivel bizonyította, hogy versenyképes együttest alkot, és a mezőny meglepetésének tartják. Legutóbbi hazai (ahol még veretlen) találkozóján a hetedik fordulóban nagyszerű második félidei játékával 35–29-re (16– 15) győzte le a Kisjenői Crișult, és újabb sikerével 10 pontjával felzárkózott a középmezőny hetedik helyére, mindössze három pontos távolságra a dobogótól. A következő fordulóban az Olimpic tovább folytathatja menetelését, azonban nem lesz könnyű dolga, hiszen a mögöt- te álló Dacia Mioveni otthonába látogat.

Egyértelműen elmarad a várakozásoktól viszont a szezon elején esélyesebbnek tartott, de sérülésekkel küszködő Marosvásárhelyi Mureșul: Georgeta Bucin edző-játékos csapata a legutóbbi fordulóban hazai pályán 35–31-re (17–12) kikapott a Național Râmnicu Vîlceától, így 6 ponttal csak a 12. Sőt esélytelenként várja a következő mérkőzését is, mivel a listavezető Nagybányai Minaur pályáján játszik.

A női kézilabda A osztály B csoportjának állása hét forduló után: 1. Nagybányai Minaur 21 pont, 2. Temesvári SCM 18, 3. Național Râmnicu Vîlcea 15, 4. Resicabányai CSU 12, 5. Brassói Corona II. 12, 6. Nagyváradi CSU 11, 7. Marosvásárhelyi Olimpic 10, 8. FC Argeș Pitești 10, 9. Dacia Mioveni 9, 10. Temesvári CSU 9, 11. Kisjenői Crișul 7, 12. Marosvásárhelyi Mureșul 6, 13. Kézdivásárhelyi SE 3, 14. Székelyudvarhelyi NKK 0.

FOTÓ: FACEBOOK / CLUB SPORTIV OLIMPIC

Kiváló teljesítményt nyújtanak a szezonkezdeten az Olimpic játékosai

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Romania

© PressReader. All rights reserved.