Sznoboknak nem ajánlott

Nem „dzsesszné el” a koncerteket Falusi és Sárik

Vásárhelyi Hírlap - - MAGAZIN -

Dalolva szép az élet, csak el ne dzsesszük! Ez a címe annak a tízállomásos turnénak, amellyel Falusi Mariann és Sárik Péter érkezik Erdélybe. Arról, hogy a november 6–17. közötti koncerteken mivel örvendezteti meg a két művész a közönséget, hogy mennyire komoly dolog a dzsessz, hogy milyen attitűddel kell kimenni a színpadra és hogy mi a helyzet a zacskós nénikkel, az ismert magyarországi dzsesszzongoraművész és zeneszerző a tőle megszokott közvetlenséggel mesélt a Ligetnek egy csíkszeredai kávézóban.

– Gyakran jár Erdélybe, és nem csak fellépni.

– Nincs semmilyen hivatalos kötődésem. Ez olyan volt nálam is, mint egy csomó magyarországinál, hogy idejönnek, és azt mondják, hogy ez fantasztikus, csodálatos és itt kéne leéljék az életüket. Aztán általában mindenki hazamegy és nem itt éli le az életét, ami teljesen érthető. Nálam erősebb volt, sokkal sokkal erősebb ez a dolog, mint ami a normális. Aztán úgy alakult az életem, hogy hála Istennek most elmondhatom, hogy negyedig Csíkszeredában élünk. Nem tudok rá magyarázatot adni, ez valami mély, belső dolog. A Csíki Jazzfesztivál művészeti vezetője is vagyok.

– A Sárik Péter Trió, amellyel többek között a Jazzkívánságműsort és a Beethoven-feldolgozásokat is elhoztátok, idén tízéves. Hogyan ünnepeltek?

– Sokkal öregebbnek látszunk (nevet), de tízévesek vagyunk. Ezt december nyolcadikán egy nagy koncerttel ünnepeljük meg Budapesten. Jó, hogy megértük ezt a kort, és viszonylag kevés tagváltás volt a trióban, eléggé egységes a csapat. Nagyon sok szép dolgot csinálunk, szerencsére Erdélyben is sokszor voltunk, nem kell elmesélni az ittenieknek, hogy kik vagyunk. Most nem velük jövünk, de tavaly egy kicsit úgy érzem, hogy túltoltuk, három koncertünk is volt. Úgyhogy most egy egyéves kiéheztetési stádiumnak lesz a vége a Mariann duó-koncerttel.

– Falusi Mariann- nal nem ez az első közös projekt. Hogyan kezdődött az együttműködés?

– 2009-ben kezdtünk együtt játszani. Nagyon furcsa volt a kezdet, felhívott Mariann, hogy lenne- e kedvem vele együtt dolgozni, és persze, hogy volt. Kiderült, hogy rögtön az első projekt egy budapesti bemutató után egy New York-i fellépés. Úgyhogy ilyen erős felütéssel kezdődött a mi történetünk. Persze, ha már sokszor van ott az ember, nem tűnik különösnek, de először ott lenni óriási dolog. Azóta számtalan műsort csináltunk együtt, nagyon sokat dolgoztunk együtt úgy, hogy Mariann és a Sárik Péter Trió, aztán elkezdtünk duóban is együtt játszani. Rájöttünk, hogy amellett, hogy szeretünk egymással játszani, barátok is vagyunk – ezt büszkén elmondhatom. És ez megsokszorozza azt a fajta energiát, ami a színpadról lejön, mert egyszerűen igaz, ami közöttünk történik. Négy vagy öt éve akarunk Erdélyben turnézni, de egyszerűen az élet nem akarta, nem jött össze. Volt már úgy, hogy már majdnem a plakát is megvolt, minden megvolt, de mégsem jött össze. A mostani turnét másfél éve kezdtem el szervezni, hogy ha törik, ha szakad, jövünk. És összejött.

– Szatmárnémet itől Brassóig koncerteztek egy hosszú koncertsorozat keretében. Mire számíthat a közönség?

– Igazi örömzenére. Azt szoktam mondani, hogy a műsor sznoboknak nem ajánlott. Tehát mindenféle olyan határon át fogunk menni, ami esetleg az előbb említetteknél kiütheti a biztosítékot. Lesz dzsessz is, de nagyon fontos, hogy ez nem egy dzsesszkoncert lesz abban az értelemben, mint amikor a trióval adunk dzsesszkoncertet. Habár azok sem azok szoktak lenni, hiszen a Jazzkívánságműsor és a Beethoven-műsorunk is egyfajta különlegesség. Dalokat fogunk játszani, ismerteket, külföldieket és magyarokat. Együtt fogunk énekelni a közönséggel, igaz, ezt a kijelentés általában hitetlenkedve fogadják, majd könnyek és nevetés között szoktak velünk énekelni. Egy érzelmes, vidám és őszinte dolog lesz. Mariann nagyon őszinte ember, egy fantasztikus előadó, és ez a színpadról folyamatosan sugárzik. Úgyhogy aki még nem volt Mariann-koncerten, annak különösen nagyon ajánlom.

– Noha nagyon sokrétű Falusi Mariann munkássága, Erdélyben többnyire a Pa-dö-dö jut róla eszünkbe.

– Nagyon fontos, hogy végre megtapasztalhassák az erdélyiek is, hogy Mariann milyen sokoldalú. Persze, hogy a Pa-dö-döből ismerik, de ez épp olyan, mint amikor egy színész egy ismert sorozatban berobban, és a nézők már örökké azzal a szereppel fogják beazonosítani. Mariann klasszikus zenei szakon végzett a főiskolán. Majd még ugyanebben az évben megnyerte a Ki mit tud?-ot Magyarországon, mint dzsesszénekes, ami rögtön mutatja az ő sokoldalúságát. A Ki mit tud?-ot a mai fiatalok már nem ismerhetik, az egy nagy tehetségkutató verseny volt akkor, amikor még csak egy tévécsatorna volt. Egész Magyarország azt nézte, és ha valaki ott fellépett, netán nyert, azonnal országos sztár lett. Ez történt Mariann-nal is. Emellett ő színésznő, nemcsak zenés, hanem prózai darabokban is végigjátszotta Magyarország színházait. Televíziós is, rádiós-műsorvezető, volt zsűri az X-Faktorban, a Csillag születikben. De a legfontosabb, hogy fantasztikus énekes és egy nyitott szívű, őszinte, tiszta ember.

– Említetted, hogy van, aki meglepődik, amikor beül egy-egy koncertetekre. Mennyire komoly dolog a dzsessz?

– A dzsessz olyan, mint az élet. És az élet egy komoly dolog valahol. El lehet komolytalankodni, de akkor az ember azért a végén csak megbánja. Viszont túl komolyan sem szabad venni, mert akkor unalmas az egész. Szoktuk mondani Mariann-nal, hogy szeretnénk, hogyha olyan lenne a mi koncertünk is, mint az élet, amiben megvan minden. Komolyan kell venni az életet, de csak akkor jó, ha az ember mellette tud élni. Ha valaki dzsesszzenész akar lenni, akkor az egyértelműen hosszú évtizedek munkája, és sosincs vége a gyakorlásnak. De ak- kor lesz jó, ha a színpadon ebből semmi nem érződik, csak egy nagyon nagy szabadság és hatalmas energia. A mi koncertünk ilyen lesz, még akkor is, ha nem is lesz feltétlenül mindig dzsessz.

– Hogyan nem szabad dzsesszt játszani?

– Láttam unatkozó és kiégett zenészeket, és elgondoltam, hogy tudják vajon ezek az emberek, hogy milyen az az élet, amikor nem azt csinálod – valamiféle belső, vagy külső kényszer miatt –, amit szeretsz. Például reggel fél ötkor kell kelned éveken keresztül, vagy bejárni egy olyan munkahelyre esetleg, amit nem szeretsz, egy olyan főnökkel és munkatársakkal dolgozni, akiket nem szeretsz és így tovább. Szóval elgondolkodtak ezek az emberek azon, hogy milyen hihetetlen szerencsés helyzetben vannak? Szerintem nem, úgyhogy megfogadtam, hogy ha neadjisten ezt venném észre magamon, akkor azonnal abbahagyom a zenélést. És talán ezzel meg is adtam a választ. Nekem a zene az öröm, energia, lehetőség, hogy adhatok az embereknek úgy, hogy én is sokat kapok közben. A zene egy mágikus dolog, ami túl van a szavakon. Azért jön valaki koncertre, hogy repítsük ki a hétköznapi valóságából. Nem biztos, hogy ő boldogtalan, mert az emberek nagyon sokszor boldogak is, de ő eksztázist szeretne. Ezért nagyon népszerű a rock-, a popzene, mert ott megkapják azt, hogy kirepítik őket a székükből. Ez minden stílusban lehetséges, és én ezt tartom jó zenének.

– Közismert, hogy nagyon figyelsz a közönségre. Mi a legfontosabb, amikor kimész a színpadra?

Nem csak színpadi partnerek, barátok is

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Romania

© PressReader. All rights reserved.