Vettel oktatott a Hungaroringen
A négyszeres Forma–1-es világbajnok megerősítette vezető helyét összetettben
MOGYORÓD — Hazai pályán érezhette magát Sebastian Vettel (30) a Hungaroringen. A Ferrari négyszeres világbajnok német pilótája a szombati időmérő után a vasárnapi Forma–1-es futamon sem talált legyőzőre:
rajt-cél sikert aratott a Magyar Nagydíjon, így növelte előnyét legfőbb riválisával, a mercedeses brit Lewis Hamiltonnal (32) szemben.
Fantasztikus hétvégét zárt Vettel, hiszen egy pillanatig sem forgott veszélyben a diadala. A startot jól kapta el, és „hátvédként számíthatott” csapattársára, a finn Kimi Räikkönenre (37), aki hiába volt gyorsabb nála, az olasz istálló vezetői nem engedték, hogy megelőzze. Végig egymás mögött köröztek, még a kerékcserék sem borították fel a sorrendet. Hamilton ugyan lehagyta a szintén az „ezüstnyilaknál” versenyző Valtteri Bottast (27), azonban többre nem futotta az erejéből, sőt mivel nem tudott a Ferrarik elé kerülni, az előre megbeszéltek szerint visszaadta pozícióját a finn pilótának, s így végül csak negyedik lett.
Vettel sok mindenért kárpótolta magát ezen a hét végén, hiszen pályafutása korábbi részében nem ez volt a kedvenc helyszíne,
csupán egyszer tudott diadalmaskodni, még 2015-ben. Ráadásul két hete a Brit GP hajrájában defektet kapott, így jó néhány helyet visszacsúszva csak a hetedik pozícióban ért célba, míg a brit nyert, így a Hungaroringre érkezve mindössze egy pontra fogyott az előnye.
Ezúttal azonban ő örülhetett, hiszen a több tízezernyi őrjöngő szurkoló előtt elsőként intette le a kockás zászló, Räikkönen lett a második, Bottas pedig a harmadik.
– Nagyon nehéz verseny volt, mert gondjaim akadtak az autóm kormányzásával. Azonban végigmentem, hiba nélkül, így nyertem és nagyon boldog vagyok
– ünnepelt Vettel a viadalt követően. – Tizennégy pontra nőtt az előnyöm az összetettben. Most két nap tesztelés következik, utána pedig jöhet a vakáció.