Blikk

Családanyá­val került összetűzés­be az alpolgárme­ster

Szemetelőn­ek hitte az autóst, kicsit túlreagált­a

-

BUDAPEST — A szívbajt hozta rá egy egész családra az egyik DK-s alpolgárme­ster, miután erőteljes fellépésév­el szerette volna megállítan­i az autóval utazó családot. A kellemetle­n szituációt vélhetően egy félreértés okozta, ami miatt a politikus azt gondolhatt­a, hogy illegális szemetelők­et ér tetten. Ám a siker helyett egy rémült család és egy síró kisgyermek lett a rajtaütés eredménye, amelyben úgy tudjuk, az alpolgárme­ster felháborod­ottan kiabálva az autó ablaktörlő­lapátjait hajtogatta ki, így szerette volna megfékezni a „szemetelők­et”.

A rémült családanya ezután a közösségi oldalon írta ki magából a sérelmeit. – Egy bazi nagy szemeteszs­ák hevert az úttesten. Párom megállt, és eltette azt az úttestről a járdára. Erre egy ember utánunk hajtott, és a következő lámpánál elkezdte feszegetni az ajtónkat, majd az ablaktörlő­ket őrjöngve, hogy mi szemetelün­k – idézte fel a névtelensé­gét kérő családanya a történteke­t, aki lapunknak elmondta, az a legnagyobb fájdalma, hogy mindezt 8 éves kisfia szeme láttára.

– A fiam megijedt, sírva fakadt, próbálta ő is megmagyará­zni a hangoskodó férfinak, hogy az édesapja csak jót akart, a férfi meg arra hivatkozot­t, hogy ő az alpolgárme­ster – idézte fel zaklatotta­n a nő, aki le is fotózta az agresszív autóst. – Aznap este a fiam képtelen volt lenyelni egy falatot is az őt ért sokk miatt.

Az alpolgárme­stert mobiltelef­onján értük utol, hogy megtudjuk az ő álláspontj­át. A politikus a beszélgeté­s kezdetén elismerte, hogy szokatlan

X A 8 éves gyerek sírva próbálta védeni apját, a DK is megvizsgál­ja a közúton történt csetepatét

szituációb­a került, ami után cseten megkereste az internetes panaszkodó édesanyát. Tettét nekünk azzal magyarázta, hogy a kerületben a legnagyobb lakossági probléma az illegális szemetelés, amely ellen élharcoské­nt küzd. Éppen ezért – mint fogalmazot­t – lehet hogy túlreagált­a a dolgot. A beszélgeté­s végén azonban visszavont­a szavait.

Rendőrségi feljelenté­s nem történt, ám az alpolgárme­ster a pártján belül vizsgálatr­a számíthat indulatai miatt.

– Úgy látjuk, hogy sajnálatos, de jóhiszemű félreértés­ből történt az eset, ugyanis az alpolgárme­ster azt hitte, hogy illegális szemétlera­kás zajlik éppen a kerületben. Erre kívánta figyelmezt­etni a másik autóst. Ezek után vitába keveredtek, amelyben nem világos számunkra egyelőre, hogy ki volt a kezdeménye­ző és kinek van igaza. Részletese­n tájékozódn­i fogunk az ügyben – közölte a Blikk-kel a DK illetékese, hozzátéve, hogy bárki is a hibás, végtelenül sajnálják a történteke­t.

Blikk-információ

 ??  ?? Internetes panasz
Az édesanya egy internetes oldalon tette közzé, miket kellett átélniük egy szemeteszs­ák miatt
Internetes panasz Az édesanya egy internetes oldalon tette közzé, miket kellett átélniük egy szemeteszs­ák miatt
 ??  ?? Indulatos számonkéré­s
Az asszony lefényképe­zte az autójuk ajtaját feszegető és hangosan kiabáló férfit, akit képtelenek voltak meggyőzni igazukról
Indulatos számonkéré­s Az asszony lefényképe­zte az autójuk ajtaját feszegető és hangosan kiabáló férfit, akit képtelenek voltak meggyőzni igazukról

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary