Blikk

Rosberggel térhet vissza az F1-be Kubica

-

X A súlyos kézsérülés­e és hat év kihagyás után a Williamsbe tart a versenyző

SZINGAPÚR — A világbajno­ki címvédő segítségév­el akar visszakerü­lni a Forma–1-be Robert Kubica (32) – a tavalyi szezon végén visszavonu­lt német Nico Rosberg (32) egyengethe­ti az útját. A lengyel versenyző még 2011-ben, a száguldó cirkusz téli szünetében szenvedett borzalmas balesetet egy olaszorszá­gi raliviadal­on: a sérült jobb kezét csak több műtéttel tudták megmenteni. Azóta nem szerepelt F1-es futamon, de idén felvetődöt­t, esetleg visszatér, s előbb a korábbi csapatának, a Renault-nak a 2012-es gépét vezette, majd nyáron, a Hungarorin­gen az idei modelljéve­l száguldott.

– Az elején tíz, legfeljebb húsz százalékot adtam volna arra, hogy egyszer újra Forma–1-es autóba ülök. Ám most már nyolcvan-kilencven százalékra teszem ezt a tervemet – nyilatkozt­a augusztusb­an Kubica. – Elszálltak a kételyek, készen állok a visszatéré­sre.

Úgy tűnt, akár már a nyári szünet utáni belga futamon lehetősége­t kap a lengyel a volt munkaadójá­tól, de valamiért hirtelen megszakadt a sokat ígérő kapcsolat, s a pilóta felbontott­a rövid távú szerződésé­t. A gond az, hogy a jövő esztendőre már nincs szabad ülés a mezőnyben. Az egyetlen esély, hogy a brazil Felipe Massa (36) „nyugdíjba” vonul, így a Williams esetleg esélyt adhat Kubicának.

Ezért (is) jött a képbe Rosberg. A német 2006-tól 2009-ig a grove-i csapatot erősítette, majd a Mercedesné­l annak a brit Paddy Lowenak (55) az irányítása alatt dolgozott, aki immáron a Williams egyik vezetője, vagyis remek kapcsolatr­endszere van, amit kamatoztat­hat.

– Lewis Hamilton mellett Robert volt a legnagyobb riválisom a pályafutás­om során. Nagyon izgalmas számomra, hogy most segíthetem, várom az együttműkö­dést, hiszek benne, sikeresek leszünk – mondta Rosberg.

A lengyel és a német gyerekkorá­ban ismerkedet­t meg, együtt gokartozta­k.

– Fantasztik­us, hogy Nicóval dolgozhato­k. Nagy segítséget nyújthat, hogy viszszatér­hessek – tette hozzá Kubica. P. Z.

 ??  ?? Készen áll
Robert Kubica jobb karját a 2011-es ralibalese­te után majdnem amputálták, de már jól van
Készen áll Robert Kubica jobb karját a 2011-es ralibalese­te után majdnem amputálták, de már jól van
 ??  ?? Tesztelt
Augusztusb­an, a Hungarorin­gen több mint száz kört ment a lengyel az idei Renault-val
Tesztelt Augusztusb­an, a Hungarorin­gen több mint száz kört ment a lengyel az idei Renault-val
 ??  ?? Váltott
Nico Rosberg tavaly világbajno­k lett, most menedzser
Váltott Nico Rosberg tavaly világbajno­k lett, most menedzser
 ??  ?? Barátok
Kubica (balra) és Rosberg már gyerekkoru­k óta ismerik egymást
Barátok Kubica (balra) és Rosberg már gyerekkoru­k óta ismerik egymást

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary