Hamilton nyerte a roncsderbit
A két Ferrari már az első körben kiesett Vettel és Räikkönen kiesésével a brit pilóta ölébe hullott a győzelem
SZINGAPÚR — Már a verseny elején hullottak a világbajnokok a Forma–1-es világbajnokság Szingapúri Nagydíján. Az utcai és egyben esti futam első körében régen látott rajtbaleset történt. A ferraris finn világbajnok, Kimi Räikkönen (37) előzés közben ráhúzta autóját a mellette haladó Red Bullra, a holland Max Verstappen (19) gépére, majd nekiütközött az élről induló szintén világbajnok német csapattársának, Sebastian Vettelnek (30), aki tovább tudott menni, egy darabig... A finn autója viszont kormányozhatatlanná vált, s letarolta a pályáról Verstappent és az eléjük érő világbajnokot, a McLarent vezető spanyol Fernando Alonsót (36). A baleset következtében Räikkönen és Verstappen azonnal, a két kanyarral arrébb egy hiba miatt az eső áztatta pályán a falnak csúszó Vettel ugyancsak az első körben kiesett. Alonso pár körrel később fejezte be a futamot.
A Ferrarik vesztét okozó kavarodás nyertese az ötödik helyről rajtoló Lewis
Hamilton (32) volt. A Mercedes
Nehéz hónap van mögöttem, de minden erőmmel a Liverpool sikeréért küzdök
Philippe Coutinho, az angol klub brazil focistája először beszélt a Barcelona megkereséséről, s miként élte meg a családjával, hogy nem jött létre az üzlet
brit vb-címvédője, a pilóták közötti pontverseny éllovasa a karambolokat kikerülve azonnal élre állt, s át sem adta a vezetést másnak, pedig öszszedolgozott előnye többször is elolvadt a biztonsági autó bejövetele miatt, a 61 körös futam végül a versenymegszakítások miatt a kétórás időkorlát lejárta miatt ért véget. Hamilton mögött a második helyen az ausztrál Daniel Ricciardo (28) ért célba a Red Bull-lal, a dobogó legalsó fokára pedig a szintén Mercedest kormányzó finn Valtteri Bottas (28) állhatott fel.
– Köszönöm a csapatom kiváló munkáját. A hét vége nem volt tökéletes, de a futam nekünk kedvezett.
Isten megáldott ma engem, csodával határos módon sikerült élre állnunk, s nyernünk – mondta Lewis Hamilton, aki pályafutása 60. futamgyőzelmét aratta. Sza. D.