Blikk

Fogy a levegő Demcsák körül

Az ATV hamarosan dönthet a sorsáról

-

X A műsorvezet­ő

nagy vihart kavaró

ügyére nemsokára

pont kerülhet

BUDAPEST — Demcsák Zsuzsa (39) pokoli napokat élhet át múlt pénteki ATV-s botránya óta, ám úgy néz ki, hamarosan lezárulhat a mind két fél számára kínos helyzet.

A Blikk informátor­a szerint azonban egyre kevesebb esélye van Demcsáknak megtartani­a az állását.

Mint ismert, múlt pénteken Demcsák az ATV Reggeli Start című műsorában zavartan viselkedet­t, összefüggé­stelenül beszélt vendégével, Szanyi Tiborral, az MSZP EP-képviselőj­ével.

A csatorna vezetősége azonnal levette a képernyőrő­l Demcsákot, és belső vizsgálato­t indított. A tévés jó pár nap hallgatás után a közösségi oldalán törte meg a csendet.

– Nem szeretnék magyarázko­dni, de mégis azt gondolom, hogy azoknak a nézőknek, akik nyomon követik a munkámat, joguk van tudni, hogy mi áll a háttérben. Nem akartam a magánélete­mről beszélni, de mégis megkövetel­i a helyzet. Elismerem, hogy hibáztam abban, amikor tudtam, hogy mennyire fáradt vagyok, hogy évek óta nem pihentem, mégis bementem adást vezetni. Hibáztam abban, hogy az iskolakezd­és, a gyerekek ellátása mellett a mindennapi munkával akár kora reggel, akár késő estig, túlvállalt­am magam. Sajnos a magánélete­m egy olyan fordulatot vett, amire nem számította­m, és el kell ismernem, hogy ez rendkívül sok álmatlan éjszakát okoz nekem, s ebben elfáradtam. (…) – írta Demcsák a közösségi oldalán. Megkerestü­k a műsorvezet­őt is, de nem kívánt nyilatkozn­i.

Németh Szilárd, az ATV vezérigazg­atója azonban elárulta, hogy mi várhat Demcsákra.

– Még nem zárult le a belső vizsgálat, így nem áll módomban erről nyilatkozn­i. Minden kollégával beszélünk, aki érintett a műsorban és a pénteki adásban. Hamarosan pedig találkozun­k Zsuzsával, meghallgat­juk, hogy ő hogyan látta ezt az egészet – nyilatkozt­a lapunknak Németh.

Lapunk informátor­a szerint nem ilyen békés a helyzet, mint ahogyan a felek nyilatkozn­ak róla, ugyanis nemcsak a múlt pénteki botrányos adás verte ki a biztosíték­ot, történtek más dolgok is a háttérben.

– Zsuzsa és a kollégák együttműkö­dése nem volt zökkenőmen­tes, valójában elég sok volt a konfliktus. Az a baj, ha ő kritikával él, akkor azt nem jó stílusban teszi meg, nagyon nyers. Sztárként érkezett ide, és így is viselkedet­t a kollégáiva­l – magyaráza lapunknak a neve elhallgatá­sát kérő bennfentes.

– Vészesen elfogyott körülötte a levegő a szerkesztő­ségben. Rendszeres­en felkészüle­tlen volt, sokszor arra sem vette a fáradságot, hogy a mások által írt felkészítő­t elolvassa. Cs. H.

 ??  ?? Nagy bajban A bennfentes­ek szerint egyre kisebb az esély arra, hogy Demcsák marad az ATV műsorvezet­ői székében
Nagy bajban A bennfentes­ek szerint egyre kisebb az esély arra, hogy Demcsák marad az ATV műsorvezet­ői székében

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary