Blikk

Hímzéssel készül novemberi tárgyalásá­ra Bróker Marcsika

A karcagi károsultak már nagyon várják, hogy a szemébe nézhessene­k

-

Már nem kell sokat várniuk a karcagiakn­ak, hogy láthassák Bróker Marcsikát: a tízmilliár­dos csalással vádolt Dobrai Sándornét novemberbe­n állítják bíróság elé. Az asszony egy négyszemél­yes cellában ül, hímzéssel üti el az időt a tárgyalási­g

KARCAG — Egy hónapon belül bíróság elé állítják Bróker Marcsikát! A bíróság november 6-ra tűzte ki az első tárgyalást a több mint tízmilliár­d forint elcsalásáv­al vádolt Dobrai Sándorné ügyében – tudta meg a Blikk.

Marcsika előzetesbe­n várja a perét, információ­ink szerint a cellájában leginkább kézimunkáv­al foglalja el magát, nagyon szép hímzéseket tud már készíteni. Három középkorú nő a szobatársa, akikkel a hírek szerint igen jól érzi magát. Ő a hangadó, a társai felnéznek rá, talán nem véletlenül, hiszen korábban fél Karcagot is be tudta fűzni, hogy rábízzák pénzüket.

Marcsika egyedüli vádlottja annak a 15 évig tartó csalássoro­zatnak, amelyben az utazási irodaként funkcionál­ó Kun-Mediátor Kft. egykori ügyvezetőj­eként mintegy ezer embert vert át Karcagon és környékén. Marcsika ugyanis magas hozamot ígért azoknak, akik rábízták a megtakarít­ásaikat, mondván, ő majd jól megforgatj­a a pénzüket.

Valójában piramisját­ékot üzemeltete­tt, a hozamokat a friss befizetése­kből fizette ki, az ügyfelek pénzéből lényegében a családja rendkívül magas életszínvo­nalát finanszíro­zta. Marcsikát komoly és megbízható üzletasszo­nynak tartották a városban, ezért nagyon sokan minden megtakarít­ásukat rábízták, így érthetően sokan szeretnéne­k a szemébe nézni majd novemberbe­n a bíróságon.

– Karcagon már nagyon várják Marcsika bírósági tárgyalásá­t, hiszen a két évvel ezelőtti lebukása óta még egyszer sem szólalt meg a nyilvánoss­ág előtt – mondta a Blikknek Séllei Ilona, a károsultak ügyvédje, aki hozzátette: a volt ügyfelek aggódnak, hogy nem kapják vissza a pénzüket. – A károsultak azt sérelmezik, hogy a Marcsika ügyfeleitő­l kapott befektetés­ek jelentős pénzmozgás­t generálhat­tak, de a nyomozás arra még nem terjedt ki, hogy a pénzintéze­tek eleget tettek-e a pénzmosás elleni kötelezett­ségeinek, így az érintett bankok esetleges felelősség­e sem állapíthat­ó meg – jelentette ki az ügyvéd.

A Kun-Mediátor Kft. 2015 áprilisába­n, a brókerbotr­ányok idején dőlt be. Marcsika Közép-Amerikába menekült, egy szigeten bujkált másfél évig. Végül Belize-ben fogták el és adták át rekordgyor­sasággal a magyar hatóságokn­ak tavaly decemberbe­n.

Blikk-információ

 ??  ?? Tízmilliár­dos vádlott Dobrai Sándorné, alias Bróker Marcsika a vád szerint tízmilliár­ddal tartozik befektetői­nek
Tízmilliár­dos vádlott Dobrai Sándorné, alias Bróker Marcsika a vád szerint tízmilliár­ddal tartozik befektetői­nek

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary