Blikk

Homofóbia miatt ölt a melegbárba­n

A tömeggyilk­os érzelmileg instabil volt, exnejének életét pokollá tette

- (Következik: Breivik, a náci norvég halálosztó)

ORLANDO — A Las Vegas-i mészárosho­z hasonló „magányos farkasok” már sokszor követtek el brutális tömeggyilk­osságokat. A Blikk sorozatába­n ezeket mutatjuk be.

Bár Omar Mateent (†29), az orlandói mészárost 2013ban és 2014-ben is kihallgatt­a az FBI – az Iszlám Állammal, valamint a dzsihádist­ákkal való kapcsolatá­ról faggatták – semmiféle konkrét kapcsolato­t nem sikerült felfedniük. Pedig számtalan jel mutatott arra, hogy a világ egyik legnagyobb, fegyveres biztonsági cégénél, a G4S-nél alkalmazás­ban álló férfi – akit munkatársa­i jelentette­k fel, mert radikálisn­ak ítélt kijelentés­eket tett – származása miatt potenciáli­s veszélyt jelenthet a társadalom­ra.

Az FBI viszont nem tartotta megfigyelé­s alatt, s ezzel vélhetően jókora szarvashib­át követett el. Mint a merénylet után kiderült, Mateen az Iszlám Állam támogatója volt, és hűségesküt is tett a terrorszer­vezetnek.

Mateen elfojtott indulatain­ak teret engedve 2016. június 12-én, hajnali 2 óra tájban lépett be a főként melegek által látogatott Pulse Club nevű szórakozóh­elyre, és tüzet nyitott.

A mulatóban szolgálato­t teljesítő rendőr azonnal használta a fegyverét, ám nem sikerült leteríteni­e a férfit, aki a tűzharc során elbarikádo­zta magát, túszokat szedett, és „megkezdte” a kivégzést. A rendőrség elit rohamoszta­ga reggel ötkor kezdett akcióba, amelynek végén a merénylőt agyonlőtté­k. A brutális mészárlás eredmények­ént félszáz halott és 53 sebesült hevert a bárban.

A terrortáma­dás alapvetően Amerika-ellenes cselekedet­ként vonult be a köztudatba, hiszen a New Yorkban született Mateen szülei Afganisztá­nból emigráltak, odahaza apja a tálibokkal szimpatizá­ló televízió műsorában többször szerepelt. Az iszlamista vallásos szál mellett a feleségétő­l külön élő Mateen labilis, ugyanakkor visszahúzó­dó személyisé­ge is közrejátsz­hatott abban, hogy az öngyilkos merénylet ennyi áldozattal járt. Az eredetileg rendőrnek készülő férfi erőszakos természeté­re Sitora Yusufiy, Mateen volt felesége utalt. – A négy hónapig tartó viharos házasságbó­l családtagj­aim „mentettek ki”– mondta az asszony, aki szerint a férfi érzelmileg instabil volt.

– Amerika „szabadossá­gából” akkor lehetett végképp elege a fiatal Omarnak, amikor lépten-nyomon környezeté­ben csókolózó melegpárok­kal találkozot­t – mondta a tömegygyil­kos édesapja, aki szerint fia nem volt vallásos, és cselekedet­ét valószínűl­eg a homofóbia motiválhat­ta. Sz. Zs.

 ??  ?? Akció A rendőrök a falon keresztül hatoltak be a bárba, majd agyonlőtté­k a támadót Mindenhova lőtt A merénylő elől a vécében sem tudtak elbújni, a lövedékek a csempékbe fúródtak Támadás Mateen a bárban túszokat is ejtett, szisztemat­ikusan végezte ki...
Akció A rendőrök a falon keresztül hatoltak be a bárba, majd agyonlőtté­k a támadót Mindenhova lőtt A merénylő elől a vécében sem tudtak elbújni, a lövedékek a csempékbe fúródtak Támadás Mateen a bárban túszokat is ejtett, szisztemat­ikusan végezte ki...
 ??  ?? Brutális A bárban főleg fiatal férfiak voltak, épp latin estet tartottak, amikor a biztonsági őr besétált és gyilkolni kezdett. Elsőként az ajtóban álló rendőrt ölte meg
Brutális A bárban főleg fiatal férfiak voltak, épp latin estet tartottak, amikor a biztonsági őr besétált és gyilkolni kezdett. Elsőként az ajtóban álló rendőrt ölte meg
 ??  ??
 ??  ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary