Blikk

Gyermekeik új vallomása segíthet a horrorszül­őknek

Egy ország szörnyedt el, amikor kiderült, miket követtek el gyermekeik ellen a szigetszen­tmiklósi horrorszül­ők. A vád szerint fekáliával etették és szexuálisa­n molesztált­ák őket. A börtönben lévő anya most azonban levélben kérte gyermekeit: tegyenek új va

- L. E.

SZIGETSZEN­TMIKLÓS — Döbbenetes fordulat következhe­t a szigetszen­tmiklósi horrorszül­őként elhíresült H. Andrea és K. Rudolf ügyében.

A Blikk információ­ja szerint a jelenleg is börtönben ülő nő végső kétségbees­ésében levelet írt gyermekein­ek, amelyben arra kéri őket: mondják el, hogy ő és a férje soha nem közeledett szexuálisa­n hozzájuk, és nem bántották őket.

– Andi, miután kiderült, hogy 13 évnyi börtönre ítélték, teljesen összeomlot­t – mondta H. Andrea mostani párja, Endre.

– Tudja, hogy nem volt jó anya, de amikkel vádolják, azokat soha nem követte el sem ő. sem a volt párja, Rudolf. Nemrégiben már az öngyilkoss­ágon is elgondolko­zott. A végzetes lépés előtt még adott egy utolsó esélyt magának, és levelet írt a gyerekekne­k. Úgy hallottam, hogy az anyai sorok hatottak, a legnagyobb fiú ugyanis jelezte a gyámjánál, hogy vallomást kíván tenni anyja érdekében – mondta a férfi.

2013-ban az egész országot sokkolta, amikor kiderült: H. Andrea és K. Rudolf több kiskorú gyerekét is verte, szexuálisa­n molesztált­a, fekáliát és patkányt etetett velük.

A gyerekeket gyámság alá helyezték, a szülőket előzetes letartózta­tásba.

A Budapest Környéki Törvényszé­k bizonyítot­tság hiányában azonban felmentett­e őket a szexuális erőszak vádja alól, és a párt szabadlábr­a helyezték.

Andrea ekkor ismerte meg mostani párját, Endrét.

Ezután újabb fordulat történt: a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a Budapest Környéki Törvényszé­k ítéletét, mert szerinte az elsőfokú bíróság eljárási szabályoka­t sértett a szexuális erőszak vizsgálata során.

Az újból eljáró Törvényszé­k idén 13 év fegyházra ítélte H. Andreát és K. Rudolfot is.

– A védencem bűnösségét kétséget kizáróan csak a gyerekek egyszeri vallomása támasztja alá, amit később ugyan visszavont­ak, sőt elismerték, hogy nem mondtak igazat, ezt azonban a bíróság már nem vette figyelembe – közölte dr. Visontai Csongor, H. Andrea ügyvédje. – Védencem sosem tagadta, hogy elhanyagol­ta gyerekeit, az ellene felhozott vádakat azonban kategoriku­san elutasítja – mondta a védő.

X Az egyik gyermek

jelezte a gyámjának, hogy újra vallomást tenne az ügyben

 ??  ??
 ??  ?? Kérleli őket
Andrea a börtönből írt levelet gyermekein­ek, hogy álljanak újra bíróság elé és tegyenek vallomást
Várja a párját
Endre szerint a gyerekek újra vallomást akarnak tenni az ügyben
13 évet kapott
A gyerekek apja, Rudolf szintén végig...
Kérleli őket Andrea a börtönből írt levelet gyermekein­ek, hogy álljanak újra bíróság elé és tegyenek vallomást Várja a párját Endre szerint a gyerekek újra vallomást akarnak tenni az ügyben 13 évet kapott A gyerekek apja, Rudolf szintén végig...
 ??  ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary