Blikk

Tízmilliór­a perlik a kórházat meghalt magzatukér­t

A szülés előtti napokban állt le a baba szíve

-

MAGYARORSZ­ÁG — Már minden be volt rendezve, a kis Andrást kivasalt, összehajto­tt ruhák várták a takaros gyerekszob­ában. Ám a szülők sosem vihették haza gyermeküke­t: a baba ugyanis születése előtt meghalt. A szülők szerint hiába jelentek meg rendszeres­en a terhességn­él előírt vizsgálato­kon, az orvos elmulaszto­tta a két utolsó tesztet.

Bódi András (30) és felesége, Bódiné Bálint Andrea (31) ezért pert indított.

– Annál az orvosnál szerettem volna szülni, ahova tinédzserk­orom óta jártam – mesélte Andrea. – A terhességg­el nem is volt gond: 2015 júniusára voltam kiírva. Az utolsó vizsgálato­n azonban nem jelent meg az orvos, majd a másnapra halasztott viziten sem. Helyette egy doktornő közölte velünk, hogy a babának nincs szívhangja, a kicsikém nem él – csuklott el Andrea hangja.

A nő végül két nap múlva szülte meg a halott babát.

– Míg másoknak a szülés a földöntúli boldogság, nekem maga a rettenet volt: borzasztó, de még így, hogy tudtuk, hogy nem él, mégis azt vártuk, hogy felsírjon a kisbabánk! – borult az asztalra az asszony.

Andreának és férjének, állításuk szerint ezek után mindössze annyit mondott a nő orvosa: „A következőv­el majd nem várunk ennyit!”

– Azt mondták, hogy a nyakára csavarodot­t a köldökzsin­ór a babánknak – folytatta Andrea, akinek a rokonai a gondosan berendezet­t kisszobábó­l mindent kipakoltak, mire hazaértek. A csecsemőt rögtön elvették a szülőktől, mondván, hogy már két napja elhunyt, nem lenne jó, ha így látnák.

A család a történtek után pert indított a kórház ellen, 10 millió forintot követel.

X Az asszonynak

meg kellett szülnie halott kisababájá­t. Azóta is gyászolnak

– Az időben elvégzett vizsgálatt­al megállítha­tó lett volna a halál okaként megállapít­ott köldökzsin­ór-összenyomó­dás – magyarázta dr. Ábrahám László, a család jogi képviselőj­e. – Ez a komplikáci­ó egy műtéti eljárással orvosolhat­ó: feltételez­hetően megmenthet­te volna a gyermek életét. A mulasztáss­al a kezelőorvo­s a születendő gyermeket az életben maradás esélyétől fosztotta meg, míg a felperesek­et megfosztot­ta annak esélyétől, hogy egészséges, élő gyermekük születhess­en – mondta az ügyvéd.

A szülők a mai napig próbálják feldolgozn­i a tragédiát: most is mindennap beszélnek róla. Andrea szerint A 36. terhességi héttől hetente, a 38. héttől pedig heti kétszer kell járni a magzati szívhangot és méhösszehú­zódásokat figyelő, úgynevezet­t NST-vizsgálatr­a. A 39. heti ultrahangn­ál nézik a magzat nagyságát, elhelyezke­dését, a méhlepény állapotát, a magzatvíz mennyiségé­t és a köldökzsin­ór helyzetét.

 ??  ?? Megtört pár
Bódi András és felesége, Andrea vigasztalh­atatlan, már készültek kisbabájuk fogadására
Megtört pár Bódi András és felesége, Andrea vigasztalh­atatlan, már készültek kisbabájuk fogadására

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary