Zsírnak nézték Edit rákját
Öt év alatt többször eltemették már az orvosok
Féltucatszor is eltemették már az orvosok, Edit (42) azonban egyszer sem adta fel. Az egyik legagresszívebb daganat ellen küzd, mindezt pedig széles mosollyal az arcán. Edit testében a daganatos megbetegedést zsírcsomónak nézték
X Míg nem
foglalkoztak vele,
13 centisre nőtt benne a daganat
INNSBRUCK — Többször is lemondtak már róla az orvosai, ám Tancsik Edit (42) nem adta fel, és úgy tűnik, lassan sikerül maga alá gyűrnie a rák egy igen agresszív fajtáját. A nő titka egyszerű: nem hagyja, hogy a betegség tudata átvegye az uralmat az élete felett. Közösségi oldalán rendszeresen posztol magáról képeket, amint épp kemoterápiára vár, vagy kórházi kezelést kap. A képekről egy életvidám nő mosolyog vissza.
– Minden 2012. december 29-én kezdődött. Fürdés közben észrevettem egy kis csomót a testemen. Nagyon rossz érzés öntött el: rákom van. Orvoshoz mentem, ahol megnyugtattak: ez csak egy zsírcsomó. Több doktornak is megmutattam, de senki sem vette komolyan a dolgot. Ekkorra már 13 centiméteressé növekedett, és az orvosok legalább azt elfogadták, hogy szeretném, ha eltávolítanák. A műtét előtt mintát vettek belőle, de az ultrahangon még ekkor is nyugtattak, hogy nem tűnik ráknak. Pedig az volt, egy nagyon agresszív fajta, a PNET – elevenítette fel Edit.
– Itt kezdődött a küzdelmem az orvosokkal és a magyar egészségüggyel. Volt olyan onkoteam, amelyik sugárterápiát írt fel nekem, pedig az nem is hat erre a tumorra, volt olyan doki, aki először azt mondta, meg fogok halni, majd hogy rutinműtét lesz. Szerencsémre Kecskemétre kerültem, ahol célzott kemoterápiával sikerült 2 centiméteresre zsugorítani a daganatomat, és végül kioperálták azt. Persze közben majdnem belehaltam, elhalt a combizmom – folytatta.
A műtét után Edit majd egy évig tünetmentes volt, aztán kiderült: áttétek vannak a tüdejében. Férjével Ausztriába költöztek, az innsbrucki kórházban kezelték tovább.
– A legerősebb kemoterápia felvétele után őssejttranszplantációt kaptam. Úgy tűnik, minden rendben. Jól vagyok, visszamehettem dolgozni – folytatta.
Editet az elmúlt 5 évben számtalanszor temették el az orvosok, de mindig felállt.