Gesztesi 4 év után visszatér
Négy esztendő után térhet vissza a színész
" CPUSÈOZIþT NĀWÏT[ ÈMMÓUKB két tévécsatornához is
leszerződött, ÏT IBNBSPTBO LF[EJ B GPSHBUÈTPLBU
X Két csatornával már megegyezett, egy harmadikkal pedig tárgyalásban áll
BUDAPEST — Komoly tévés munkákra gyúr Gesztesi Károly! A színész a Blikknek elárulta, az elmúlt fél évben gyökeresen megváltoztatta életmódját: rengeteget sportol, és igyekszik minél több időt tölteni a családjával – teljesen megváltozott az élete.
– A Miniszter újra félrelép című darabot próbáltuk, mikor ráébredtem, kőkemény állóképesség kell a szerephez, így elkezdtem edzeni. Szigorú edzéstervet agyaltam ki, és egész nyáron konditerembe jártam. Reggel hattól három órán át sportoltam. A gyakorlatok után szinte újjászülettem: míg korábban megszakadtam egy-egy mozgalmas jelenet után, most könnyedén veszem az akadályokat – mesélte büszkén Gesztesi, aki gondosan ügyel arra, hogy állóképessége és egészsége rendben legyen.
Bár Gesztesi nem panaszkodhat, hogy ne lenne elegendő színpadi munkája, úgy értesültünk, Shrek állandó magyar hangja a jövőben inkább a televíziózás felé kacsingat.
– Nemrég két nagy csatornával is szerződtem egy-egy show-műsorra, de sajnos egyelőre többet nem árulhatok el. Jelenleg viszont egy harmadikkal vagyok tárgyalásban, így a közeljövőben gyakran láthatnak majd a képernyőn. Néhány hét múlva külföldre utazom, utána azonban elkezdem a forgatásokat. Emellett
persze a színpadról sem mondtam le, több vidéki teátrum mellett a Belvárosi Színházban játszom, tavasszal pedig folytatjuk országjáró turnénkat a Robin Hooddal – magyarázta Gesztesi, aki bevallotta, korábban gyakran túlvállalta magát, ám ma már tudja, havi 10 színdarabnál
többet nem vállalhat. – Volt, hogy éjjel-nappal dolgoztam, és semmi időm nem jutott a családomra és önmagamra. Ma szerencsére ezt már remekül tudom kezelni, így egyensúlyban van a magánéletem és a munkám. Az egészségem is rendben van, úgyhogy többet nem is kívánhatnék.