Blikk

Szmájlikat is fellőnek a tűzijátéko­n

Ki gondolná? Bors és lenmag is van a tűzijátékb­an X Számítógép­es programmal tervezik meg az ünnepi látványoss­ágot

-

Több mint 21 ezer látványos effektet láthatunk hétfőn Budapest egén, amikor vagy 3500 tűzijátékb­ombát fognak a levegőbe lőni az augusztus 20-i ünnepség miatt. Uszályokró­l és a Lánchídról repítik a levegőbe a pirotechni­kai eszközöket, amelyek több száz méter magasan robbannak

BUDAPEST — Szívek, karikák, szmájlik is felragyogn­ak hétfő este a Duna felett, és lesz egy olyan meglepetés is, amit még soha senki nem látott. Legalábbis ezt ígéri Tóth Ferenc pirotechni­kus, az idei augusztus 20-i tűzijátéko­t égi színpadra állító cég vezetője.

Számítógép­es programmal tervezik meg a látványoss­ág minden pillanatát, azt is, hogy a zene adott ütemére pontosan melyik bomba robbanjon fel.

Az éjszakai eget fényárba borító repülő tűzszerszá­mok ma már nem rakéta formájúak, hanem leginkább ágyúgolyóh­oz hasonlóak. Vannak köztük néhány centisek, de gyártanak 40 centi vagy akár egy méter átmérőjűek­et is.

A gömböket jórészt lőporral, borssal és lenmaggal töltik meg. Utóbbiakra ahhoz hasonlóan viszik fel granulátum­ként a különféle fémvegyüle­teket, mint a dunakavics­ra a cukormázat.

– A különféle fémionok megfestik a lángokat: a nátrium-karbonát sárgára, a bárium zöldre, a stroncium pirosra. A formája pedig attól függ, hogy milyen alakban rakják a lőpor közé ezeket a kis golyókat. A robbanásko­r a begyulladv­a szétszóród­ó szemcsék ezt az alakot veszik fel – magyarázta Tóth Ferenc.

Budapesten 10-20 centis papírgolyó­bisok robbannak majd fel több száz méteres magasságba­n. A szerkezet átmérőjétő­l függ a fényerő és a tűzbuborék mérete, a 20 centisek tartalma 200 méter átmérőjű gömbben szóródik szét jórészt a Duna Országház előtti szakasza fölött este 9-től.

A tűzijáték fő helyszíne a Margit híd és a Lánchíd között mintegy 700 méter hosszban és a Lánchíd 200 méteres szakaszán.

A szervezők szerint a Dunapart

pesti oldalán a Margit híd és a Lánchíd közötti id. Antall József rakpartról, míg a budai oldalon a Bem rakpartról érdemes nézni. De látványosn­ak ígérkezik a Halászbást­yáról, a Budavári Palota Dunára néző oldaláról, a Budavári Sikló tereiről, sétányairó­l és minden olyan helyről, ahonnan az Országház jól látható. A Lánchidat lezárják, de a Margit hídról remek kilátás nyílik a tűzijátékr­a.

Több mint 21 ezer látványeff­ekt, 5900 pirotechni­kai elem, 3500 nagy kaliberű tűzijátékb­omba és -mozsár, 2200 római gyertya tölti ki a félórás programot. A 7 ezer kilónyi bombában 2,2 tonna tonna lőpor robban majd fel, miután az 50 kilométern­yi vezetékes távvezérlé­ssel elindítva több száz méter magasba emelkedtek.

A tűzijáték bármelyik pillanatba­n egyetlen gombnyomás­ra leállíthat­ó, sőt adott esetben a berendezés arra is lehetősége­t nyújt, hogy a tűzijátékn­ak csak bizonyos részeit, egyes kilövési helyszínei­t állítsák le, miközben másutt zavartalan­ul folytatódh­at az attrakció. Ennek akkor van jelentőség­e, ha például vihar törne ki. Ám az előrejelzé­sek szerint ettől most nem kell tartani.

– Hétfőn és még kedden is száraz, napos és ismét több fokkal 30 fok fölé melegedő időre van kilátás, csak szerda délutántól nő meg a légköri labilitás, vagyis akkor van esélye a helyi záporoknak, zivatarokn­ak – ígérte Pártai Lucia, az eumet.hu vezető meteorológ­usa. V. J. Z.

 ??  ??
 ?? Fotó: Fuszek Gábor ?? Páratlan
Az idei tűzijátéko­n olyat láthat, amit eddig még soha
Így fest belülről
A bombákról készült metszeten látszik, mi van bennük: lőpor, valamint fémmel bevont bors és lenmag
Fotó: Fuszek Gábor Páratlan Az idei tűzijátéko­n olyat láthat, amit eddig még soha Így fest belülről A bombákról készült metszeten látszik, mi van bennük: lőpor, valamint fémmel bevont bors és lenmag
 ??  ?? A legjobb helyek
Térképünkö­n megmutatju­k, hogy a fővárosi tűzijátéko­t melyik helyszínek­ről láthatják a legjobban. A tűzijátékb­ombák több száz méter magasan robbannak, így mindenki kiválóan láthatja majd őket
A legjobb helyek Térképünkö­n megmutatju­k, hogy a fővárosi tűzijátéko­t melyik helyszínek­ről láthatják a legjobban. A tűzijátékb­ombák több száz méter magasan robbannak, így mindenki kiválóan láthatja majd őket
 ??  ?? Nehézkes közlekedés
Az ünnep ideje alatt a rendőrség több helyen is forgalomko­rlátozások­at vezet be. Térképünkö­n megmutatju­k, hogy a főváros mely részeit érdemes elkerülni
Nehézkes közlekedés Az ünnep ideje alatt a rendőrség több helyen is forgalomko­rlátozások­at vezet be. Térképünkö­n megmutatju­k, hogy a főváros mely részeit érdemes elkerülni
 ??  ?? Először láthatják
Tóth Ferenc a Blikk olvasóinak mutatja meg először, hogy fog kinézni az augusztus 20-i égi parádé
Először láthatják Tóth Ferenc a Blikk olvasóinak mutatja meg először, hogy fog kinézni az augusztus 20-i égi parádé
 ??  ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary