Idő kérdése, hogy eltöröljék az óraátállítást
BRÜSSZEL — Eltörölheti az Európai Unió a téli-nyári időszámítást, így nem kellene tavasszal és ősszel átállítani az órákat. A héten véget ért a bizottság által indított közvélemény-kutatás, amelyben arról kérdezték az embereket, hogy miként vélekednek a kérdésről. Mintegy 2 millióan töltötték ki a kérdőívet. Az eredmények még nem ismertek, ám Michael Theurer (51) volt európai parlamenti képviselő, aki 2009 és 2017 között sokat foglalkozott a témával, úgy véli, meg fogják szüntetni az óraállítást Európában.
– A modern technika feleslegessé tette a kétféle időszámítást, amit az I. világháború idején találtak ki takarékosságból. Jönnek az uniós választások, ez pedig egy jól eladható kampánytéma – vélekedett Kiszelly Zoltán (47) politológus.
Gálik Zoltán egyetemi docens, uniós szakértő szerint ha lesz is változás, nem egyik napról a másikra.
– A bizottság benyújthat jogszabályjavaslatokat, amit a tagállamok vezetőiből álló tanács és a parlament is megtárgyal. Ez hosszas folyamat, az uniós választások előtt aligha várható döntés.
A Magyar Alvásszövetség szerint ideje a változásnak.
– A nyári időszámítás megzavarja az emberek bioritmusát, ami szabályozza a vérnyomást, a pulzusszámot, a testhőmérsékletet és bizonyos hormonokat. A biológiai óra kismértékű ingadozása is felboríthatja az alvás-ébrenlét ritmusát, és hatással van az egészségre is – magyarázta G. Németh György címzetes egyetemi docens, a szervezet elnöke.
V. J. Z.