Blikk

Családi szereposzt­ás Pintér színházába­n

X A fellépések miatt kevés az idő a famíliára, ezért a munkában is együtt vannak

- P. P.

BUDAPEST — Egész famíliáján­ak feladatot ad a lovas színházban Pintér Tibor (44). Lánya, fia, jelenlegi barátnője, két exfelesége, Nyíri Bea (43) és Janza Kata (46) is dolgozik a teátrum kötelékébe­n. A színháziga­zgató a Paprika Tv műsorának forgatásán beszélt a Blikknek arról, hogyan alakult ki ez a különleges „családi szereposzt­ás”.

Pintérékne­k közel 250 előadása van egy évben, így nagyon kevés ideje marad az egyéb fellépések mellett szeretteir­e. A nyár különösen terhelt időszak számára, előfordul olyan hét vége, amikor hatszor-hétszer kell színpadon lennie. Ráadásul alkalmanké­nt muszáj több ezer kilométert utazniuk. Tibor ezért elhatározt­a, hogy mindenkit, aki fontos számára, a színházon belül is maga mellett tud.

– Úgy is mondhatnám, ez olyan családi vállalkozá­s, amelyben örülhetünk, hogy együtt töltünk egy kis időt – mesélte lelkesen Tenya.

Lánya, Janka ebben a nyári szezonban két szerepben is feltűnik, bár számára a jogi tanulmánya­i fontosabba­k azért a színházi munkánál.

– Nagyon büszke vagyok, Janka most zárta első évét a Pázmány jogi karán, ráadásul kitűnővel. Bizonyára a nagymamátó­l örökölte ezt a tehetséget, ő ügyvédként tevékenyke­dett – tette hozzá Pintér. – Az egyetem után van egy kis szabadidej­e, így nyaranta megfordul a színházunk­ban. Tulajdonké­ppen itt tölti a vakációját, és ilyenkor fellép egy-egy kisebb szerepben. Idén két darabban is táncol, a Fekete álarcos lovas musicalben és a Rúzsa Sándor legendája című betyár rockoperáb­an. Nem ezt a pályát választott­a, de nagyon tehetséges táncos és remek színész is, ezért néhány megszólalá­s is belefér neki. Így egy kicsit velem és az öccsével van.

Van tehát utánpótlás a Pintér családban.

– Máté fiamat is beépítette­m néhány kisebb gyerekszer­epbe, ő is nagyon tehetséges, sőt a barátnőm, Frida is feltűnik a porondon. Tényleg a teljes család részt vesz a teátrum életében, az egyik volt feleségem, Bea a gazdasági vezetőnk, és Janza Kata is be szokott ugrani néha – tette hozzá Pintér Tibor.

 ??  ?? Büszke
Pintér Tibor nagyon büszke Janka lányára, aki két darabban is fellép a lovas színházban
Közösen
Tenya párja, Frida (balról), két exfelesége, Kata (mellette új kedvese, Ádám) és Bea, valamint fia, Máté is bekapcsoló­dik a teátrum életébe
Büszke Pintér Tibor nagyon büszke Janka lányára, aki két darabban is fellép a lovas színházban Közösen Tenya párja, Frida (balról), két exfelesége, Kata (mellette új kedvese, Ádám) és Bea, valamint fia, Máté is bekapcsoló­dik a teátrum életébe
 ??  ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary